Megasiker és hasadó profil: Leonardo Debrecenben
Nocsak: Leonardo da Vinci! Örülünk a találkozásnak, de árulja el, mit keres itt? – néz a látogató a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) homlokzatára feszített arcképre, amelyen a reneszánsz nagyság elmerülten tekint a távolba. Mintha ő sem értené. Nincs vele egyedül. Miközben a közönség bejön a nagynévre, művészeti szakemberei lassan elhagyják a Modemet.
Repülő gépezet az előcsarnokban Egyensúlytalanság? © Balogh Tibor |
Egy év elteltével azonban mégis egy reneszánsz korabeli tárlat okán kerül szinte vakító reflektorfénybe az intézmény. Az igazi da Vinci című nagyszabású tárlat ugyanis egy historikus természettudományi tárgyú kiállítás. A kísérőrendezvények ellenére hiányzik belőle a modern és kortárs képzőművészetre gyakorolt leonardói hatás bemutatása, holott az életmű erre számos lehetőséget kínálna. A hvg.hu Gulyás Gábornál, az intézmény igazgatójánál érdeklődött, az elmúlt egy év illetve a mostani kiállítás fényében micsoda is a Modem? Modern és kortárs központ vagy szenzációgaléria?
Távozások a Modemből |
Amilyen lelkesen kommunikálta a Modem idén februárban új szakembereinek megjelenését, akkora a csönd most, hogy a három kurátorból kettő távozott. Idén februárban a Pécsi Galériát hosszú évekig vezető képzőművész-kurátor Pinczehelyi Sándor lett a debreceni Modem művészeti vezetője. Mellette Nagy T. Katalin kapta feladatul a letétbe helyezett Antal-Lusztig-gyűjtemény gondozását, feldolgozását, a belőle válogatott anyag folyamatos bemutatását. Szoboszlai Lilla pedig új, kortárs kiállítások szervezését. Nagy T. Katalin – mint a hvg.hu-nak elmondta – gyakorlatilag az első általa elgondolt kiállítás, az áprilisban nyílt (és szinte nem marketingelt) Testbeszéd után feladta a folytatást. Antal Péterrel, a Modemben elhelyezett gyűjtemény tulajdonosával jó kapcsolata volt, egyetértésben keresték a kortárs művészet és a gyűjtemény kapcsolódási pontjait. A válóok részéről lényegében a szükséges önállóság hiánya volt; hisz, mint mondja, Gulyás Gábor igazgató folyamatosan opponálta döntéseit. A pohár – ahogy lenni szokott – egy látszólagos apróságnál telt be, hogy vajon kortárs művek mellé elhelyezhetők-e szövegek a falon, vagy sem. Nagy T. Katalin ezután nem hallgatta el a kettejük közti különbségeket; a debreceni tévében bírálta az igazgató személyes favoritjait, a Leonardo-kiállítást, és a Sándorfi István-tárlatot. Pinczehelyi Sándor művészeti vezető szeptember végétől nem dolgozik a Modemben, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozik. Gulyás Gábor a hvg.hu-nak nem kívánta érdemben kommentálni a személyi változásokat, csak annyit mondott, az érintettekkel "nem hosszabbítottak szerződést". |
Kétségtelen azonban, Az igazi da Vinci igényes, szemléletes kiállítás. Igazi élményekre alapozva, két lábbal a földön állva bizonyítja be, hogy a Dan Brown-féle hókuszpókusz nélküli valóság is érdekes. Leonardo életművének komplett keresztmetszetét adja: a festő, a szobrász, az anatómus és a feltaláló összeolvad azzá az egyetlen személyiséggé, aki valójában lehetett. Csakhogy mindez kizárólag múlt időben történik. A bemutatás módja és eszközei a lehető legkorszerűbbek: látjuk, hogyan működik Leonardo elméje s a belőle kipattant ötletek, megoldások, azt viszont nem, hogy mi minden bontakozik ki belük a mester halála óta egészen napjainkig.
Leonardo sok hasznot hozott mind a Modemnek mind Debrecennek. Nem csak a hazai sajtó foglalkozik sokat a kiállítással, hanem neves olasz és japán lapok is cikkeztek róla, főként a Sforza-emlékmű, csak Debrecenben látható eredeti méretű rekonstrukciója miatt. Másrészt a tárlat referenciaértékű: a szervezés közben kialakult nemzetközi kapcsolatok elősegíthetik újabb nagyszabású kiállítások szervezését, megrendezését. Úgy tűnik, a látogatószám alapján is bejött a vállalkozás: a Modem weboldala az 50 ezredik látogatóról tudósít. Az ugyan kétséges, hogy a novemberi zárásig sikerül elérni azt a százezres határt, melyet átlépve már anyagi megtérülésről beszélhetnek, az azonban biztos, hogy Az igazi da Vinci megnyitója óta többen látogattak a Modembe, mint előtte összesen. De vajon közülük hányan fognak más, esetleg már tényleg modern vagy kortárs tárlatokra visszatérni?
A legfontosabb kérdés pedig már az egész hazai intézményrendszer felé mutat: mi a feladatuk ma, Magyarországon, a fogyasztói társadalom viszonyai közt helyüket kereső művészeti intézményeknek?
A problémát legpontosabban Mélyi József vetette fel cikkében (Múzeumügyi értesítő; ÉS, 2007. szept.13): "A szakmai-tudományos munka és a menedzseri-marketing szemlélet közti választás kérdéséről van szó, amely nálunk az elmúlt egy-két évben elsősorban a Szépművészeti Múzeum közönségvonzó tárlatainak sikere és Baán László (a Szépművészeti igazgatója - a szerk.) újfajta vezetői stratégiája nyomán tematizálódott."
A Szépművészeti megasikerei vonzó, de majdhogynem követhetetlen precedenst állítottak a hazai múzeumok elé. Pedig Budapesten kívül igen nagy a tét: a „fejnehéz” magyar kulturális intézményi színtéren végre megerősödhetnek-e más városokban is nagy, intézményi centrumok? Debrecenben egy éve létrejött egy új alapítású intézmény, egy művészeti „zöldmezős” beruházás. Az-e a dolga, hogy a kor adta kommunikációs technológia segítségével minél több embert becsábítson egy-egy látványos tárlatra? Vagy kevésbé látványos munkával szellemi közeget teremtsen a modern és kortárs művészet befogadásához, megalapozza az intézmény és a város viszonyát?
A modern és kortárs képzőművészetet - megfelelő megalapozottság, edukáció híján - a magyarországi nagyközönség nehezen érti és szereti meg. Kinek kellene vállalni azt a hosszadalmas munkát, amelynek végén azok is nyitottá válhatnának a kortárs kultúra irányába, akiket jelenleg csak azért nem érdekel mert nem vagy alig valamit tudnak róla? Gulyás Gábort erről is megkérdeztük. „Tudomásul kell venni, hogy olyan világban élünk, amelyet a média nagyban meghatároz, ahol a fő hírek között legnagyobb eséllyel katasztrófákat látunk. Ezért van, hogy a legtöbbeket, a Titanic-kiállítás érdekli, ahol kizárólag az a tudat rendel értéket az egyébként filléres tárgyakhoz, hogy részesei voltak a katasztrófák csimborasszójának” – fejti ki az igazgató. S némi belenyugvással így folytatja: „Az embereket nem lehet és nem is kell megjavítani. A ma általános értékrendet hajlamosak vagyunk torznak tekinteni, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez a többség értékrendje, tehát ez a normális. Azok, akik maguktól nem nyitottak a kortárs művészetekre, valószínűleg már nem is lesznek. Nekik olyan formában kell megadni a művelődés lehetőségét, ahogyan ők akarják, másképp nem megy. Míg a Leonardo-kiállítás mindenkinek szól, az Anatal-Lusztig-gyűjteményből összeállított Testbeszéd című tárlatra csak egy sokkal szűkebb réteg kíváncsi”.
Az igazgató elmagyarázza, a Modem kedvezményes jegykombinációjával mindkettőt meg lehet tekinteni, és elég sokan élnek is a lehetőséggel. Majd így összegez: „A visszajelzések alapján úgy gondolom, hogy őket sikerült megnyerni a modern művészetnek. Az igazi da Vinci itt kapcsolódik szervesen a Modem misszójához.”
Akad még igazoló szempont arra, hogy Debrecen miért éppen kortárs galériájában mutatja be a Leonardo-tárlatot. Például mert csak itt lehetett költséges beruházások nélkül elhelyezni. Azt árat azonban meg kell fizetni, hogy a Modem profilja kettéhasadni látszik. Egyszerre igyekszik kortárs és modern kiállításokat, no meg a látványos ismretterjesztés lehetőségét kínálni. A tervek szerint a továbbiakban is jórészt az Antal-Lusztig-gyűjteményre alapozott, illetve a hozzá kapcsolódó modern és kortárs kiállítások kerülnek fókuszba, amelyek mellett biztosan számíthatunk évi egy „nagy dobásra”. Az nem látszik, hol vannak a két törekvés közötti kapcsolódási pontok.
Mindenesetre intő jel, hogy az Antal-Lusztig-gyűjtemény kurátori feladatait ellátó Nagy T. Katalin művészettörténész és az intézmény művészeti vezetését a már a nyitókiállítás után menni kényszerült Bencsik Barnabástól februárban átvevő Pinczehelyi Sándor távoztak az intézményből (ld. keretes anyagunkat). Az első évről elmondható, hogy a kortárs és modern kiállítások a Testbeszédtől a Lost and Found-ig; csupán statisztáltak Leonardo da Vincinek, a szupersztárnak. S meglehet, így tettek maguk a művészeti szakemberek is.
Orosz Zoltán