© www.daad.de

Tábori, aki hosszú élete során újságíró, műfordító, forgatókönyvíró is volt, még a legutóbbi időkben is állított színre új darabokat a Berliner Ensemble-ban.

Tábori György 1914 május 24-én született Budapesten. Apja Tábori Kornél író, újságíró, a Pesti Napló szerkesztője, a bűnügyi riport magyarországi meghonosítója volt, aki Auschwitzban halt meg.

Pályáját újságíróként kezdte. 1935-ben Berlinbe megy, de elhagyja a várost, ahol zsidóként nem volt maradása.  1939-től külföldi tudósító több helyen, köztük Szófiában és Isztambulban. 1941-től brit állampolgár, 1947-ben Amerikába települ, ahol fordít és forgatókönyveket ír - többek között Alfred Hitchcocknak is -, megismerkedik Bertolt Brechttel, Leon Feuchtwängerrel és Thomas Mann-nal.  1969-ben ismét Londonba költözik, majd 1971-ben tér vissza Németországba, ahol a DAAD ösztöndíja teszi lehetővé letelepülését. Munkája fő területe a színházművészet lesz.

A világ George Taboriként ismerte. Írt és rendezett drámákat, olykor maga is játszott. Egyéni stílusú, sokszor provokatív, de mindig elgondolkodtató, s a színházi progressziót kereső művei közül Magyarországon is látható volt néhány (köztük a híres Mein Kampf című darab a Radnóti Színházban), s ő maga is dolgozott magyar színházakban, noha Berlin, München és Bécs voltak élete fő színterei az utóbbi évtizedekben.

Első színdarabját, a Menekülés Egyiptomba címűt 1952-ben mutatták be New Yorkban a Music Boxban Elia Kazan rendezésében. Amerikában Max Frisch és Bertolt Brecht műveit fordította angolra. 1966-ban feleségével egy öttagú együttest vezetett The Strolling Players néven. 1970-től Nyugat-Berlinben dolgozott. 1975-től Brémában rendezett, majd Münchenben lett a Kammerspiele rendezője, ahol laboratóriumszerű munkát végzett színészeivel. A Berlini Ünnepi Hetek állandó rendezője. 1987-től 1989-ig a bécsi Der Kreis (A kör) nevű színházi társulás igazgató-rendezője, 1989 óta a bécsi Burgtheater, a berlini Állami Színházak, a lipcsei Opera vendégrendezője volt.

Saját művein kívül más írók – Shakespeare, Brecht – darabjaiból kollázsokat állít össze. 1992-től a Cividale – Közép-Európai Országok Nyári Fesztiválja – művészeti vezetője volt. 1976-ban a Német Kritikusok Szövetségének díját kapta, 1981-ben Berlini Művészeti Nagydíjat és a Mannheimi Filmfesztivál Nagydíját ítélték oda neki. 1984-ben a Mülheimi Drámaíró Díjat, 1988-ban a Berliner Theaterpreist kapta meg. 1991-ben Peter Weiss-díjat, 1992-ben pedig Büchner-díjat kapott.

Tabori az elmúlt években a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble állandó szerzőjének számított, még az utóbbi esztendőkben is számos darabját mutatta be a világhírű színház.

Claus Peymann közölte, hogy a színházi világ augusztus végén vesz búcsút George Taboritól. A megemlékezéssel egybekötött gyászünnepséget a Berliner Ensemble-ban tartják. "Tabori halálával pótolhatatlan űrt hagy maga után. Ilyen rendkívüli emberek csak ritkán születnek" - hangoztatta nyilatkozatában egyebek között a színház intendánsa.

"George Tabori többé nem varázsol már", "Menekülés a viccbe", "A színpadon minden hazugság igazzá válik", "A nagy játékos" - ilyen és ehhez hasonló címekkel számoltak be a legtekintélyesebb német napilapok szerdán George Tábori (Tábori György) haláláról.
 
Az újságok többnyire egészoldalas, fényképes tudósításban méltatták a magyar származású, igazi polihisztor életművét.
 
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) felidézte Tabori színházi pályájának szinte valamennyi szakaszát, a bécsi Burgtheatertől a Berliner Ensemble-ig. Valamennyi darabjában, valamennyi általa rendezett műben az az ember volt, aki nevetett. Az újság felidézi, ahogy Tabori 1987-ben a Bécsben bemutatott Mein Kampf című darabjában leleplezte Hitler nevetséges groteszkségét, majd ahogy a Goldberg-variációkban 1993-ban meglehetősen sajátos módon ábrázolta az antiszemitizmust.
 
A FAZ visszaemlékezett a művész kilencvenedik születésnapjának megünneplésére a Berliner Ensamble-ban, felidézve, hogy a színpadon elhelyezett "trónon" ülő Taborit nemcsak rendezőtársai, valamint színészek, továbbá Nobel-díjas írók vették körül, hanem Németország legmagasabb rangú politikusai is, köztük egyebek között az államfő és Berlin kormányzó polgármestere.

Valamennyien felnéztek rá, írta a tekintélyes német lap, hangsúlyozva: George Tabori képes volt arra, hogy a legsötétebb idők katasztrófáiból viccet csináljon, s ezzel lehetővé tette, hogy a jelen az irónia eszközeivel legyen úrrá a múlt szellemén. Az újság ennek kapcsán emlékeztetett egy korábbi interjúra, amelyben Tabori saját ars poeticáját úgy fogalmazta meg: "Menekülés a viccbe".
 
A Die Welt szerint Tabori rendkívül bölcs ember, s egy csodálni való varázsló volt. Az újság részletesen ismertette a 93 éves korában elhunyt magyar származású író és rendező életpályáját, ugyancsak felidézve Tabori egyik kedvenc viccét, amely valahogy így hangzott: egy idős házaspár válni készül. A férj 88, a feleség 86 éves. Az ügyvéd csodálkozva kérdezi, hogy 60 év házasság után miért döntöttek így, mire a válasz: meg akartuk várni, míg a gyerekek meghalnak. Mindennek kapcsán a Die Welt rámutatott: Tabori halálával a világ egyik legnagyobb viccmesélője, ugyanakkor legkomolyabb filozófusa távozott az élők sorából.
 
George Tabori 1992-ben - első idegen nyelvű szerzőként - kapta meg a legnagyobb német irodalmi kitüntetést, a Büchner-díjat. Ezzel összefüggésben a lap felidézte az indoklást, nevezetesen Tabori bátorságát ahhoz, hogy a németek számára a vicc és az irónia eszközeivel mutassa be a németek és a zsidók történetének legszörnyűbb időszakát.
 
A Der Tagesspiegel Taborit "nagy játékosnak", egyben az elmúlt évszázad egyik legfőbb tanújának nevezte, aki - mint fogalmazott - életében volt szállodai kifutófiú és titkosügynök, emigráns és világutazó, Greta Garbo szeretője, Brecht asszisztense és Hitchcock forgatókönyvírója, majd regényeket írt és felejthetetlen színházat alkotott.
 
A Süddeutsche Zeitung Tabori életpályáját ismertetve hangsúlyozta: a világ színházának egyik legnagyobb személyisége távozott az élők sorából. Tabori egész életművét kimondhatatlan bölcsesség, ugyanakkor egyfajta gyermeki kíváncsiság, szemtelen közvetlenség, továbbá a játék és az irónia iránti örök elkötelezettség jellemezte - fogalmazott a lap.