2007. július. 14. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 14. 09:57 Kult

Megint találtak egy Caravaggiót, állítólag

Caravaggio műveként azonosított egy olasz restaurátor egy festményt, amelyről korábban úgy vélték, hogy az a barokk mester egyik remekművének, a Szent Jeromosnak a másolata.

A festmény egy máltai magángyűjteményből származik. A tulajdonos az olaszországi Firenzébe küldte, hogy ott megtisztítsák és később Máltán az eredeti mellett kiállítsák. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy négyszáz éve látogatott Caravaggio a kis szigetre. 

© AP
A restaurátor, Roberta Lapucci szerint Caravaggio elkezdte művét, de később befejezetlenül hagyta. A másolatnak hitt kép, gyakorlatilag egy előzetes vázlat a Szent Jeromosról készített végső műhöz, amely jelenleg a máltai főváros, La Valetta Szent János társkatedrálisának kápolnáját díszíti - közölte a szakember. Bejelentését néhány Caravaggio szakértő kétkedéssel fogadta. A művészvilágban pedig új vita indult arról, hogy vajon Caravaggio megfestette-e ugyanazt a témát kétszer.

Lapucci véleménye szerint az általa azonosított festmény nagyobb részét Caravaggio festette, a fő alakot, az asztalt és az azon lévő tárgyakat, a képet valószínűleg azonban más fejezte be, sőt a XVIII. és a XIX. században utólagos restaurálást is végeztek rajta. Roberta Lapucci úgy vélte, azért maradt félbe a mű, mert a mester nekilátott a végső változat megfestéséhez. 

Más szakértők azt állítják, hogy a Lapucci által vizsgált kép minősége nem egyezik az eredetivel. Hiányzik belőle a barokk mester lendülete, és más az ecsetkezelés is - vélekedett Keith Sciberras, a Máltai Egyetem művészettörténész professzora, Caravaggio-szakértő. - Nincs meg benne a mester szellemisége - állította. Maurizio Marini, a kérdés elismert tudósa Olaszországban úgy vélekedett, az eredeti művel összevetve, túl közönséges a rajta szereplő fő alak (Szent Jeromos) arca ahhoz, hogy az a mester munkája legyen.
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.