2006. november. 15. 11:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. november. 15. 11:51 Kult

Egymillió dollár értékű Goya-festményt loptak el

A spanyol mester 228 éves alkotását múlt héten tulajdonították el, miközben Ohióból New Yorkba szállították egy kiállításra. Az értesülést két múzeum is megerősítette.

Francisco de Goya:
Gyermekek kocsival (1778)
© AP
A Sydney Morning Herald beszámolója szerint a New York-i Guggenheim és az ohiói Toledo Museom of Art közös közleményében az áll, hogy a Los Niños del Carretón (Gyermekek kocsival) című festményt a pennsylvaniai Scranton közelében lopták el.

A Goya-kép 1959-ben került a Toledo tulajdonába, s a Guggenheim pénteken megnyíló “Spanyol festészet El Grecotól Picassóig – Idő, Igazság és Történelem” című kiállításán került volna bemutatásra a keleti parti nagyvárosban.
 
Az ausztrál napilap szerint a festményt egy hivatásos műkincsszállító gondjaira bízták, majd szállítás közben tűnt el. Az FBI is vizsgálódik az ügyben. A múzeumok szerint a festményt tulajdonképpen lehetetlen a nyílt piacon eladni, a biztosító pedig 50 000 dolláros jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Goya, aki 1746 és 1828 között élt és alkotott, a modernizmus egyik korai képviselőjének számított. A spanyol királyi méltóságok festője horrorisztikus képeket is festett, a társadalmi és politikai átalakulás korában.

A Gyermekek kocsival című festményt 1778-ban készítette a spanyor mester. A képen négy színes ruházatú gyerek látható egy fa babakocsival, amint egy sötét fa tövében játszanak, a háttérben viharfelők gyülekeznek.
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.