2006. október. 16. 16:55
MTI/hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. október. 16. 17:05
Kult
Eldőlt, bezár a legendás CBGB rock-klub
Az utolsó koncertet Patti Smith adta vasárnap este , s ezzel több mint harminc év után befejezi működését a hetvenes évek punk mozgalmának szülőhelye, a művészek, punk rockerek talákozóhelye, a CBGB nevű híres New York-i rock klub. S meglehet, Las Vegasban születik újjá.
A CBGB bejárata előtt. Kicsi, de erős hely volt © AP |
A CBGB bezárása ellen több mint egy éven át számos alkalommal rendeztek tiltakozó akciókat, de végül Hilly Kristal, a klub ma 75 éves alapítója és bérlője feladta a jogi harcot a hely megmentéséért.
Az utolsó koncertet Patti Smith adta vasárnap este, a klub egyik hajdani felfedezettje, a rock történetének egyik legnagyobb énekes költőnője, aki azt mondta, hogy a CBGB inkább "tudatállapot" volt, mint klub, és hamarosan más helyek veszik majd át a szerepét.
"A fiatalok létrehozzák a maguk klubjait, és nem foglalkoznak a CBGB-vel, mert az új helyek mindig a legfontosabbak. Nem nosztalgia tölt el, hanem boldog vagyok, mert egyszerre érzem a múlt emlékeit, a jövő reményeit és a jelen minden energiáját" - mondta Patti Smith az ünnepi zárókoncert előtt.
A CBGB olyan előadóknak és együtteseknek jelentett ugródeszkát, mint a Ramones, a Blondie, a Talking Heads, a Television, illetve Patti Smith, Johnny Thunders, vagy Richard Hell . Bár fénykora a nyolcvanas években véget ért, a mindössze háromszáz férőhelyes klub az underground zene "Mekkája" maradt.
Hilly Kristal azt tervezi, hogy a klubot Las Vegasban nyitja meg újra, és a hozzá tartozó üzletet a közelbe, a Broadway és a Bond Street sarkára költözteti át november 1-jén.