A 68 éves "Szuperlaza" (Supermolleggiato), aki ezt a jelzőt még akkor kapta, amikor a rock and roll-os "rongyláb-figurákkal" kápráztatta el az olasz közönséget, éppen a "forró nyarak" idején kapott hideget-meleget pályatársaitól, köztük a közismerten kommunista-szimpatizáns Gianni Moranditól, hogy populista nézeteket terjeszt.

A legnagyobb vitát az 1970-es Sanremói fesztivál nyertes dala, a Chi non lavora, non fa l'amore (Aki nem dolgozik, ne is szeretkezzék) című dala váltotta ki, amely a nagy országos sztrájkok korában nem volt éppen szerencsés üzenet. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy négy évvel korábban ő írta az első "környezetvédő" dalt, az Il ragazzo della Via Gluckot (A Gluck utcai fiú). Később azonban egyre inkább erősödött szociális érzékenysége, dalaiban, filmjeiben egyre nagyobb szerepet kapott a társadalomkritika, sőt, hívő katolikus létére még egy olyan filmet is készített Joan Lui címmel, amelyben Jézus feltámad, de csak egy tv-show-ban kíváncsiak rá. Az elmúlt években pedig a médiacézár-kormányfő Silvio Berlusconi egyik legádázabb ellenfele lett.
 
Adriano Celentano most az anyagi gondoökkal küzködő Il Manifesto mellé állt. Mint a La Repubblica című olasz napilapnak írt levelében kifejti, igazi "rock-lapról" van szó (annak szellemi és nem tartalmi értelmében), az egyetlen igazán független olasz sajtóorgánumról, amely nem részvényesek, mindenható tulajdonosok foglya. Érdekes egyébként, hogy az Il Manifestónál mindenki ugyanannyit keres, az igazgatótól a tördelőig.

Az énekes-színész szerint a lap azért került válságba, mert a hirdetők nem veszik észre, hogy milyen kiváló reklámeszköz lenne a lap, nem figyelnek arra, hogy az Il Manifesto milyen történelmi-kulturális értéket hordoz. Taktikai hiba, véli Celentano, hogy politikai arculata miatt tartják távol magukat tőle a reklámozók, holott a lapot olyan körökben is szívesen forgatják, amelyek komoly befolyással bírnak az olasz társadalomban. Nem tudni, közvetlenül mekkora hatása volt Celentano kiállásának, mindenesetre a lap 750 ezer eurót gyűjtött össze támogatóktól az elmúlt időszakban.
 
A művész egyúttal a vélemény szabadságának mintájaként is említi a lapot, még akkor is, ha nem feltétlenül osztja az Il Manifesto minden állásfoglalását. Éppen ezért idézi Voltaire-t levele végén: "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de az életemet adnám azért, hogy elmondhasd".