2006. január. 19. 20:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 19. 20:09 Kult

Vasárnap ingyenes lesz a filmvetítés az Urániában

Ingyenes filmvetítéssel köszönti a Magyar Kultúra Napját január 22-én, vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínház - közölte Óvári Gyula, az intézmény marketingvezetője. A nyílt napra 3-3,5 ezer embert várnak.

Az elmúlt négy év hagyományainak megfelelően idén is délután öt órától hajnalig tartó filmvetítés lesz az Uránia moziban. Ennek időpontja - az MTI korábbi közlésével ellentétben -  vasárnap lesz. 

A programban a tavalyi év legjobb filmjeiből válogatnak, s így 17 játékfilmet és 3 dokumentum filmet tekinthetnek meg az érdeklődők. Láthatók lesznek olyan sikeres közönségfilmek mint a "Csak szex és más semmi" vagy az "Egy szoknya, egy nadrág", de a rétegigényeket is kielégítik olyan filmekkel mint például "A fény ösvényei" vagy a "Johanna" című alkotások - közölte Óvári Gyula. Az Uránia kávézójában kivetítőn is figyelemmel lehet kísérni a filmeket - tette hozzá a marketing vezető.

A korábbi évek vendégszámához hasonlóan idén is 3-3,5 ezer nézőt várnak. Óvári Gyula közölte: éjfélig már minden helyet lefoglaltak, ám az utána sorra kerülő vetítésekre még vannak szabad helyek. Hozzátette: a jegyeket szombaton 16 óráig lehet átvenni az Uránia jegypénztárában.
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.