Operaház: Hegyi Árpád Jutocsa az igazgató
Hegyi Árpád Jutocsa augusztus 1-jétől, öt éven át a Magyar Állami Operaház főigazgatója - jelentette be Bozóki András kulturális miniszter. A művészeti igazgató Kesselyák Gergely, a stratégiai tanácsadó Müller Péter Sziámi lesz.
A rendező Hegyi és a karmester Kesselyák mindketten betöltöttek már vezető posztot oylan színházban, amelynek volt opera-tagozata; ez a Miskolci Nemzeti Színház volt. A főleg a rockzene területéről ismert Müller Péter Sziámi maga rendező szakon végzett, rendezőként szintén dolgozott a miskolci színhában, ezenkívül a város operafesztiváljának kitalálója.
Több pénz nem lesz... |
A miniszter közölte, hogy bővülő anyagi források nem állnak az új főigazgató rendelkezésére, konkrét összegről azonban nem nyilatkozott. Mint mondta, az adatok akkor lesznek publikusak, ha a kormány elfogadja a jövő évi költségvetés sarokszámait. |
Az eddigi vezető, a 2003 januárjától négy évre kinevezett Szinetár Miklós ez év június 1-jén, közös megegyezéssel távozott posztjáról. Döntését a költségvetési források csökkenésével indokolta.
A pályázatra 14-en jelentkeztek, a miniszter által felkért tanácsadó testület három fordulóban vizsgálta a pályamunkákat. Bozóki András elmondta, hogy Hegyi Árpád Jutocsa, Zimányi Zsófia, Bán Teodóra és Pál Tamás pályázatát különösen jónak tartották.
Az új főigazgató elmondta, hogy az átmeneti, még nem általuk összeállított évadban a már korábban megtervezett műsorrendet bonyolítják le, legfeljebb némi "kozmetikázás, racionalizálás" lesz.
Az Operaház vezetője egyhetes periódusra épülő "átfedéses blokkrendszer" alapján képzeli el az intézmény működtetését. Ennek lényege, hogy a repertoárdarabot egyhetes próbafolyamat után kis sorozatban játsszák, négyszer vagy ötször. Előadásával párhuzamosan a következő darabot már próbálja a másik stáb, és amikor az is színpadra kerül, kezdődik a harmadik darab próbája.
A főigazgató elképzelése szerint az Operaház a hét első két napján nem játszik: a hétfő szünnap, kedden díszletet szerelnek. A szerdai nyilvános főpróbákat "igen mérsékelt helyárakkal" szeretnék elérhetővé tenni. Az előadásokat csütörtöktől vasárnapig láthatja majd a közönség, a hét utolsó napján délelőtt esetenként matinét is tartanak.
Hegyi Árpád Jutocsa nevéhez több mint hetven színházi, televíziós és operarendezés, valamint nyolcvannál is több rádiós hangjáték kötődik.