Vállalkozás HVG 2024. október. 31. 11:22

20-30 milliárdos állami programot lengetett be Nagy Márton megfizethető bérlakások fejlesztésére

Az ingatlanpiaci szereplőkkel folytatott egyeztetésen felmerült az is, hogy 5 százalékra csökkentsék a cégektől magánszemélyeknek kiadott albérletek utáni áfát.

Meghatározó ingatlanpiaci szereplőkkel és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) képviselőivel egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A tárca közleménye szerint a megbeszélésen felmerült egy olyan, 20-30 milliárd forintos állami program lehetősége is, amellyel az ingatlanfejlesztőket támogatná a kormányzat, hogy azok megfizethető lakásokat, bérlakásokat és kollégiumokat hozzanak létre. Nagy megígérte, hogy a kormány megvizsgálja annak lehetőségét, hogy állami hátterű tőkealapokon keresztül finanszírozzák a programot.

A kormány által a múlt héten meghirdetett Új Gazdaságvédelmi Akcióterv 21 pontjából összesen 10 szolgálja a lakhatási válság megoldását, ezek között szerepel az említett bérlakásépítési támogatás mellett a fővárosi Airbnb-szabályozás, a szerdai kormányinfón bejelentett vidéki otthonfelújítási program, valamint a hosszútávú megtakarítások lakáscélú felhasználásának biztosítása is.

Felmerült annak a lehetősége is, hogy 27 százalékról 5 százalékra mérsékeljék a bérlakások és kollégiumok bérbeadása után fizetendő áfát, amennyiben a bérbeadó vállalkozás, a bérlő pedig magánszemély.

A kormány megbolygatná a megtakarításainkat, de így csak azt segítené az otthonteremtésben, akinek amúgy is van pénze

Nem tiszta, mit akar elérni a kormány azzal, hogy otthonteremtési célra is felhasználhatóvá tennék a lakosság hosszú távú megtakarításait, hiszen pont azoknak lenne szüksége támogatásra a lakásvásárlásban, akiknek valószínűleg félretett pénzük sem igazán van. Szakértőket kérdeztünk a nemzetgazdasági miniszter által belengetett intézkedésről.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.