Elon Musk vagyona több mint 21 milliárd dollárral csökkent, de nem csak ő járt rosszul.
A jórészt technológiai részvények árfolyammozgását követő Nasdaq tőzsdemutató 2022 októbere óta a legnagyobb egynapos veszteséggel zárt szerdán: az index 3,64 százalékkal zuhant néhány ágazati cég – elsősorban a Tesla és az Alphabet – kedvezőtlen negyedéves beszámolója miatt.
A Tesla részvényára 12,3 százalékkal csökkent, ez a legnagyobb árfolyamveszteség a cég történetében 2020 szeptembere óta. Ugyancsak rossz napot zárt a Google anyacége, az Alphabet, amelynek 5 százalékkal esett az árfolyama, de komoly mínuszban zárt az Amazon, az Apple, a Meta, a Microsoft és az Nvidia is.
A zuhanás a világ leggazdagabb (részvénytulajdonos) üzletembereit sem kímélte. A Bloomberg milliárdosokat követő indexe szerint a Tesla tulajdonosának, Elon Musknak a vagyona 21,7 milliárd dollárral csökkent egy nap leforgása alatt, de az Amazon alapítója, Jeff Bezos, a Meta atyja, Mark Zuckerberg és Bill Gates is dollármilliárdokat bukott.
A tíz leggazdagabb vagyona az alábbiak szerint alakult:
- Elon Musk: –21,7 milliárd dollár (jelenlegi összvagyona 241 milliárd dollár)
- Jeff Bezos: –5,2 milliárd dollár (204 milliárd dollár)
- Bernard Arnault: –8,6 milliárd dollár (187 milliárd dollár)
- Mark Zuckerberg: –9,5 milliárd dollár (165 milliárd dollár)
- Bill Gates: –2,4 milliárd dollár (157 milliárd dollár)
- Larry Page: –7,2 milliárd dollár (155 milliárd dollár)
- Larry Ellison: –5 milliárd dollár (153 milliárd dollár)
- Steve Ballmer: –5,1 milliárd dollár (148 milliárd dollár)
- Sergey Brin: –6,7 milliárd dollár (146 milliárd dollár)
- Warren Buffet: –378 millió dollár (137 milliárd dollár)