Egy Németországból kapott kétkazettás magnó nem olyan dolog volt a rendszerváltás idején, amiről az ember könnyen lemondott volna. A családi „aranyakról” is nyilván hasonlóan vélekedett a család – szóval amikor Kovács Péter elvitte ezeket a győri zálogházba, bizony nagy felelősség nyomta a vállát. A pénzre márpedig szükség volt, mert épp remek üzleti lehetőség adódott, Kovácsék pedig minden ilyet igyekeztek megragadni.

„Mi nem is a nulláról, hanem mínuszból indultunk” - meséli ma Kovács Péter. Vele és a fiaival Kovács Bálinttal és ifj. Kovács Péterrel ültünk le beszélgetni arról, hogyan született meg mára milliárdos forgalmú húsipari cégük, a Funkció Kft., amelynek legismertebb termékeit Darnó-Hús néven forgalmazzák országszerte, sőt külföldön is. Ez ugyan a legismertebb, de máig nem ez az egyetlen tevékenységük, és nem is a legelső volt a sorban, amikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján úgy döntöttek, vállalkozóként fognak megélni.

Kovács Péter és fiai, Péter és Bálint

Túry Gergely

Darnózseli 1600 lelkes falu a Szigetköz közepén, Kovácsék az itteni tsz-ben dolgoztak: „Édesanyám könyvelő, személyzetis volt, édesapám műszaki ember, ő a műhelyvezető.” Kovács Péter öccse is műszaki ember volt, így ő asztalosnak majd informatikusnak tanult, míg Péter erdész-agrármérnöki végzettséget szerzett.

„A vállalkozás úgy indult, hogy a tsz-ben nem volt megfelelő mennyiségű favágó kapacitás, kitalálták a főnökeink, hogy kiadják bérbe az erdőtisztítást. Jelentkeztem, hogy én is szeretnék egy erdőrészt, úgy indult, hogy a barátaimat hívtam hétvégén, aztán mentünk az erdőre. Akkoriban személygépjárművet úgy lehetett venni Magyarországon, hogy valaki befizetett, úgymond előfizetéssel, aztán öt év múlva megkapta a kocsit. Na én a 18-ik születésnapomra egy ilyet kaptam a családtól. Ezt adtam el, abból a pénzből vettem motorfűrészt, egy barátomnak volt egy régi traktorja, azzal húztuk a fát – ezért tűzifát kapott, akkor még nem volt bevezetve a gáz.”

Úgy gondolták, a fafeldolgozás jó lehetőség számukra, így felkutattak egy gattert, amit egy volt szovjet laktanyából vásároltak meg, abból a pénzből, amit az erdei munkával kerestek. „Az öcsémmel fűrészeltük, dolgoztuk fel a rönköket, később felvettük az unokaöcsémet is, aki azóta is oszlopos tagja a csapatnak. Édesapámnak közben a helyi presszóban azt mondta egy ismerőse, a közeli betontelep vezetője, hogy szüksége lenne egy betonszállító mixerre. Elkezdtünk keresni, és egy győri felszámolás alatt levő építőipari vállalatnál találtunk használtan, 300 ezer forintért – de hát nem volt ennyi pénzünk. Volt még háztáji földünk, ott a cékla már le volt szerződve, de még a földben volt, a mixert pedig meg kellett venni.”

Túry Gergely

Ekkor történt az, hogy a nagyobbik fiú összeszedett minden aranyat, amit otthon talált, édesanyja nyakláncától a ballagásra kapott gyűrűig, és hozzácsapta a kétkazettás magnót. Tudta, négy hónapunk van arra, hogy visszajöjjön a pénz, különben oda a családi örökség, de szerencsére a céklát is el tudták adni, a betonos üzletág is hamar visszahozta a mixer árát.

„Hát így indultunk.”

Az üzlet aztán szép lassan beindult, és azóta is prosperál – bár Kovács Péter édesapja, Kovács János azóta nyugdíjba ment, Péter pedig nem állt meg itt. Létrehozta azt a húsüzemet, amelynek irodájában most beszélgetünk, és amelynek folyosóján helyette is meséli a cég történetét egy sor festmény, az elsőn mindjárt egy régi iskolaépülettel.

„A rendszerváltáskor édesapám egyik barátja vásárolta meg az 1905-ben épített régi iskolaépületet, papírüzemet alapított és csábította őt is.” Ekkor ült össze először a családi kupaktanács, és úgy döntöttek, vállalja el a munkát, ám az a cég csupán néhány évig működött, végül a tulajdonos betegsége miatt feloszlott.

A második kupaktanács ekkor ült össze, itt arra jutott a család, hogy vegyék meg az iskolaépületet és maguk próbálkozzanak valamivel benne. Ez a valami a Kisalföld Füszért lerakata lett volna, és már a pénztárak helyét rajzolgatták a tervrajzon, amikor Kovács Pétert felhívta egy jó barátja, Tóth Péter: „druszám, ha ezt ti megnyitjátok, akkor én csukhatom be az én boltomat” - így a jó barát, akivel aztán inkább megtartották a harmadik kupaktanácsot arról, együtt mit tudnának csinálni. „Felmerült az, hogy nyissunk étolaj-feldolgozót, de rájöttünk, hogy az nem jó üzlet. Aztán, hogy legyen inkább tejfeldolgozó, de az meg állandó jelenlétet igényelt volna. Akkor jött az isteni szikra, hogy legyen húsfeldolgozó, ha már Péter szakmája úgyis húsbolti eladó. Egy cementeszsák sarkára felvázoltuk az üzleti tervet, és mivel a végén magasabb összeg jött ki, mint amennyit erdészként kerestem, egymás kezébe csaptunk, 50-50 százalékos résszel elindítottuk a boltot.”

Németországból hoztak használt gépeket, és egy év alatt meg is lett a húsfeldolgozó, csak egy dologgal nem számoltak: ”Mikor mentem engedélyt kérni rá, az igazgató asszony azzal fogadott: 41 ilyen van a megyében, minek ide egy 42-ik? Akkor úgy voltam vele, ha már itt vagyunk, akkor megcsináljuk. Akkor még működött többek között a kapuvári húsgyár, Héderváron a Landhof, megvolt Győrben a Ringa – mára mind becsukott a környéken, mi pedig életben maradtunk és fejlesztünk” - meséli most Kovács Péter, nem csak a történetet végigkísérő festményekre mutatva, de azokra a tervrajzokra is, amelyek a most épülő új üzemcsarnokhoz készültek.

Egy idő után aztán a két barát úgy döntött, hogy előbb utóbb úgyis osztozni kellene a közös üzleti érdekeltségeiken ne a gyermekeiknek kelljen ezt a jövőben sokkal bonyolultabb szálakkal megtenni és úgy döntöttek, hogy megosztják egymás között addig közös projektjeiket. Tóth Péter így lett mára túlzás nélkül az ország legismertebb pékje az általa alapított Lipóti Pékséggel, Kovácsék pedig maradtak Darnózselin, a húsfeldolgozásnál, termékeik pedig a mai napig elérhetők a Lipóti pékségekben.

Túry Gergely

Azt hihetnénk, itt véget is ér Kovácsék történeteinek sora, pedig ez még csak a kezdet: nem csak a Darnó-Hús, a termékei is magukban hordják a család, a táj történeteit. Kezdve mindjárt a receptekkel, amelyeket helyi böllérektől, helyi asszonyoktól lestek el. „Minden tájegységnek megvannak a maga különlegességei, specialitásai – nincs ez másképp a húsfeldolgozásban sem. Igen ám, de a környékbeli asszonyok, böllérek sose írták le a repceptúrákat, ki kellett találnunk, hogyan standardizálhatjuk meg azokat. Végül kimértük a fűszereket, néztük, ahogy az ujjukkal méregettek meg kóstolgatták, aztán amikor már azt mondták, így jó lesz” megnéztük, mennyi maradt a fűszerekből a tálakban – ebből ki tudtuk számolni, mennyit is tettek bele.” De vannak féltve őrzött családi receptek is: az erdélyi lókolbász vagy a kacsamájas, amibe épp úgy sült kacsamájdarabokat tesznek, mint a dédmama tette annak idején.

A kezdetekkor, 1995-ben tucatnyi terméket állítottak elő, ezeket a környéken terjesztették: ahová Tóth Péter vitte a kenyeret, Kovácsék oda szállították a húsárut. „A boltosok egymásnak ajánlottak minket, így terjedt a hírünk”.

Túry Gergely

Mára már az ország távolabbi pontján is meg lehet találni a Darnó-Hús termékeit, kiszállító partnerekkel akár az Alföld keleti csücskére is eljutnak. A késztermékek mellett forgalmaznak tőkehúst is – mint mondják, egy hentes náluk mindent meg tud találni, amire szüksége lehet –, de szállítanak közületeknek, például több kórháznak is.

Több száz partnerrel dolgoznak, ami bonyolítja ugyan a logisztikát, de azt vallják, megvan az előnye is: ha az egyik bedől, vagy éppen leáll, mint a Covid idején, még mindig sok más van, akinek szállíthatnak. A legnagyobb partnerük aránya is 10 százalék alatt van, ahogy termékpalettájuk is igen széles: „ha csak virslit gyártanánk, minden könnyebb lenne” - de ők a nehezebb utat választották.

A darnózseli üzemben most nagyjából heti 20 tonna készterméket gyártanak, jövőre pedig elkészül az új csarnok, amelybe új érlelőkamra, modern csomagológép is kerül. „Minden egy kicsit nagyobb lesz, egy kicsit modernebb, ezzel tényleg ott leszünk az élvonalban” - vallják.

Túry Gergely

Az ország nyugati csücskében persze nem csak a széles termékpaletta előállítása okozhat gondot, hanem az olcsó nyugati import és az Ausztriába elvándorló munkaerő is, ami nehezíti, hogy szakembert találjanak. Kovács Péter nagyobbik fiának, Bálintnak azonban, aki négy éve került operatív vezetőként a cég élére, ennél jóval több problémával kellett azóta megküzdenie. „Szegény gyerek beült a székbe, aztán először jött az afrikai sertéspestis, és elszálltak a húsárak, aztán jött a Covid, aztán a háború meg az infláció – neki arany élete lesz, ha egyszer végre jön egy nyugis év” - mondja öccse, ifj. Kovács Péter, aki marketing és kereskedelmi vezetőként dolgozik itt.

Ezzel pedig Bálint is egyetért, annyit tesz hozzá, hogy nem csak a drágulás adott rengeteg munkát, de meg kellett küzdeniük azzal is, hogy egy idő után már nem tudták lekövetni az alapanyagok árának a növekedését, hiszen sokan olcsóbb termékeket kezdtek el keresni az emberek. Mint mondja, most csak azért volt nyugalmasabb a nyár, mert gyengébb volt a kereslet, de közben az is problémát okoz, hogy rengeteg termelő hagyta abba, vagy mert kiöregedett, vagy mert már nem bírta a költségek növekedését.

Ők így is 95 százalékban magyar alapanyaggal dolgoznak, de saját hizlaldájuk nincs. Mint mesélik, megpróbálkoztak vele, de jó ideje abbahagyták ők is, mert nem látták a megtérülést.

A múltbeli vagy mostani nehézségek ellenére a fiúk számára sosem volt kérdés, hogy továbbvigyék-e a családi bizniszt. „Nagymamám, amikor még élt, ő mesélte sokszor, hogy még ovis voltam, amikor kérdezték, mi akarok lenni, és én kategorikusan kijelentettem, hogy hentes” - mondja Péter, aki testvérével együtt már gyerekként is benne volt az üzletben: „Amikor apu kiszállított, mi mentünk vele, az üzemben is segítettünk, vagy csak itt voltunk – valahogy itt nőttünk fel” - emlékszik vissza Bálint. És bár ő közgazdasági egyetemre ment, öccse pedig kereskedelem és marketingszakra, az egyetem idején kitanulták ezt a mesterséget is.

Túry Gergely

És még sok mást is: „Az volt a kérésem a fiúk felé – mondja apjuk –, hogy minden egyes tanévben végezzenek el egy tanfolyamot, tanuljanak egy szakmát vagy bármilyen szerezzenek végzettséget. A három gyerekemnek mert van egy lányom is, Eszter, így lett összesen 25 okleveles végzettsége, az egyetemi tanulmányaik végére. Ebben benne van a bártendertől, a sminkesig a kisrepülőgép-vezetői jogosítványig minden.”

Péter ezen túl elment még egy nagy élelmiszeripari céghez is dolgozni, hogy lássa az ottani üzletmenetet. Mint mondja: hogy ellessen olyan mesterfogásokat, amelyeket nálunk is tudnak alkalmazni. Ezt a mentalitást is apjuktól tanulták, aki nem csak tanfolyamok felé irányította őket, de sok céghez is ellátogatott velük együtt – sosem lehet tudni, mit tanulnak onnan.

„Édesapám szokta mondani: tudod fiam, amit egy valaki kitalált, azt még egyszer nekünk nem kell kitalálni. Elég, ha tudjuk használni” – mondja Kovács Péter, aki fontosnak tartja azt is, hogy a vállalkozás ne csak pénzcsinálás legyen: „Egy vállalkozás arról is szól, hogy történeteket alkotsz. Arról is szól, hogy kapcsolatokat építesz, és arról is szól, hogy közösségeket inspirálsz.” És ez nem csak céglátogatásokat jelent: Kovács Péter ezért vállalta el a Győr-Moson-Sopron megyei VOSZ vezetését is.

Túry Gergely

Volt persze olyan céges innováció, amelyet nem másik cég, hanem egy tudományos előadás ihletett: az ultrahangos pácolás, amely hagyományos pácolás ugyan, ám az ultrahangos kezelésnek köszönhetően sokkal gyorsabb tempóban. A termékfejlesztésnél ugyanakkor a funkcionális élelmiszerek irányába is igyekeznek elmozdulni, és korábban kísérleteztek növényi alapú termékekkel is, a piacra lépést az akadályozta, hogy akkor nem érezték erősnek a keresletet, azóta pedig több gyártó is belépett már a maga termékeivel – így ahelyett, hogy beszállnának abba a versenybe, inkább tartájk magukat hagyományos küldetésükhöz: a szigetközi ízvilágot igyekeznek eljuttatni az egész országba.

A ma már 82 éves nagypapa pedig a mai napig benéz az üzembe, és csak annyit kérdez a fiúktól: „mi újság, el tudjuk adni az árut?” A fiúk pedig annyit mondanak: „Igen. Mindig ez a válasz.”

A cikk a VOSZ támogatásával készült.