Csak semmi tipikus: három nő ül előttem, egy családi vállalkozás három generációja. A legidősebb itt volt az alapításnál, a középső, a lánya, ma már a cég élén áll, a legfiatalabb, az unoka itt tette meg az első lépéseit, és aligha lesz ez másként az ő hamarosan születendő kislányával is.

Egyszerűen így alakult, semmi tudatosság nem volt benne - mondják: az alapító hirtelen halála alapvetően határozta meg sorsukat, a cégvezető férjének nyugdíjba vonulása pedig teljes egészében a nők kezébe adta a családi vállalkozást, az egri Hotel Koronát.

A családi történet mindenesetre ennél tipikusabban nem is kezdődhetett volna Magyarországon. A rendszerváltásra összeomlott a nehézipar, az Ózdon élő Micski Gábor és felesége, Mária munkahelye is megszűnt. Ekkor döntöttek úgy, ideje elhagyni a várost: Egerre esett a választásuk, mert nagyobbik lányuk már ott dolgozott az idegenforgalomban. Ő azóta más pályára lépett, a család többi része viszont megragadt ezen a területen. Első lépésben megszereztek egy telket, hogy azon panziót építsenek a népszerű turisztikai célpontként ismert városban. Amire a választásuk esett, azon egy polgári családi ház volt kerttel – annak a falai ma is állnak, épp csak felépült köréjük (és később a környező telkekre) egy hotel, az első teljes egészében magánkézben levő szálloda Egerben – meséli Mária.

Azt már akkor látták, hogy egyedül nem fogják tudni előteremteni az építkezéshez szükséges pénzt. Itt jött a képbe egy újabb családtag: Micski Gábor 56-os magyarként Svédországban élő bátyja. Ő és a barátai szálltak be az üzletbe, így másfél év alatt felépülhetett egy 20 szobás panzió, amely 1991. november elsején nyitotta meg a kapuit vendégei előtt, és amely gyorsan szállodává fejlődött, vagy, ahogy ők mondják "egy családias ékszerdoboz" – igaz, ennek megteremtésére végül elment több mint tíz évük.

Ma már természetesnek tűnik például az, hogy minden szobához tartozott külön vécé és fürdőszoba, akkor azonban még a városban csodájára jártak ennek. A befektetés mindenesetre kifizetődött: a rendszerváltás után a külföldiek által frissen felfedezett Egerben buszok ontották magukból a nyugati turistákat.

A fejlesztések aztán apránként jöttek: az étterem például akkor született meg, amikor szilveszterre bejelentkezett egy negyvenfős turistacsoport és itt szerettek volna nálunk étkezni. Ennek okán novemberből december végéig kibővítették a konyhát és építettek egy éttermet. A kétezres évek elejére már ötvenkétszobás hotellé nőtte ki magát a Korona, wellnessrészleggel, rendezvény- és konferenciatermekkel, amelyekhez két múzeum is tartozik, az egyik a 234 éves István pincében.

"A mottónk az volt, hogy legyen a család vendége” – emlékeznek most vissza, és ahogy nőtt a szálloda, úgy nőtt a család is a hotelben. Micskiék lánya, Marianna a nyitás idején éppen Ausztráliában volt: érettségi után nem vették fel az egyetemre, ezért úgy döntött, olyan messzire megy, amennyire csak lehetséges. Három hónapos kiruccanásából egy év lett – azért nem hosszabb, mert többször már nem lehetett meghosszabbítani a vízumját, akármennyire elégedett volt vele a főnöke.

„Sírva jöttem haza” – idézi fel azt, mennyire nem volt zökkenőmentes a visszarázódás a napfényes Ausztráliából a kilencvenes évek elejének gazdasági összeomlásán átevickélő Magyarországra. Ő ráadásul még az ózdi családi fészekből indult el, és egy egri albérletbe érkezett vissza – egy évig tartott, mire rájött, mit is tartogat számára a jövő: munkát a családi szállodában.

Az első időkben ez sem volt egyszerű: „Apukámmal imádtuk egymást, de az együttműködés mégsem ment konfliktusok nélkül. Amikor az embernek a saját szülei a főnöke, akkor nem úgy van, hogy hazamegyünk és este mindenki mosolyog a másikra, mintha mi sem történt volna.”

Még az is előfordult, hogy Marianna beadta a jelentkezését egy másik munkahelyre – az egyik ilyen egy másik szenvedélyéhez, a protokollhoz volt köthető. „Anyuék sosem tartottak vissza, mindig azt mondták, menjek, tanuljak.” Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor elsimultak az indulatok – már ő se emlékszik, mikor. „Talán a bizalom abban, hogy lehet, hogy jól csinálom, talán éppen az a szabadság, hogy nem zsaroltak érzelmileg azzal, hogy márpedig nekem itt kell maradnom” – lányát mindenesetre az alapító édesapja lassan beavatta a cég vezetésébe.

A váltás azonban messze nem úgy alakult, ahogy tervezték: édesapja 10 évvel ezelőtti váratlan halála mindent megváltoztatott: „Az egész vállalkozának ő volt a kulcsa, gerince. Rettegtünk, hogy halála mennyire fogja megrendíteni a céget, hogyan fogjuk tovább folytatni nélküle. De ez volt az a sokk, ami megerősített minket abban, hogy vinni kell tovább a céget, hiszen ő is ezt szeretné” – idézi fel Marianna, aki azóta áll a családi cég élén.

Az ő lánya, Csiszár-Bányai Laura már a szállodában nőtt fel, „mindig itt töltötte a délutáni alvását a babakocsiban, később kisgyermekként is sok időt töltött a szülők munkahelyén” – emlékszik vissza a nagymama. Laura azonban nem csak emiatt igazi szállodásgyerek: mindkét szülője itt dolgozott, mint meséli, az édesanyja a napközbeni műszakot vitte, az édesapja az estit, éjszakait: „mindig tudtam, hogy fog kinézni egy nap, azt is, hogy hétvégente és ünnepekkor is a nagyszülőknél vagyok". A végeredmény: „gyerekkorom óta tudatosan készültem arra, hogy én nem itt fogok dolgozni”.

Aztán, amikor az érettségi előtt választania kellett, hol tanul tovább, mégiscsak a turizmus szakon kötött ki. Később Olaszországban folytatta tanulmányait, a terv pedig az volt, hogy diploma után rendezvényszervezőként kezd el dolgozni.

Aztán jött a Covid, és mindent felborított. „pont a járvány berobbanása előtt tértem haza Magyarországra, és mikor láttuk, hogy ez nem vicc, nem egy-két hétig fog tartani, akkor együtt döntöttünk úgy, hogy inkább hazajövök Egerbe, és meglátjuk, mi lesz”. Az újranyitás már a hotelben érte Laurát, ahol – akárcsak bárki, aki itt dolgozik – végigjárta a részlegeket: ment a szobaasszonyokkal, reggeliztetett, a végén a recepción kötött ki, mára pedig az értékesítés került hozzá.

A Covid nemcsak Laura életében hozott éles váltást, de megszenvedte azt az egész vállalkozás is. Pedig először még örültek, hogy legalább tudnak kicsit pihenni egy kemény időszak után, aztán amikor egyik pillanatról a másikra az összes foglalást lemondták, és kiürült a szálloda, rájöttek, hogy komoly dologról van szó. A másfél éves bezárás próbára tette a céget, de büszkén mondják: egyetlen embert sem küldtek el, mindenkivel tartották a kapcsolatot, sőt, titokban néha még boroztak is kicsit a szállodában, hogy tartsák a lelket egymásban. „A szüleink belém nevelték, hogy spórolni kell: ha kimentem valahonnan, az apukám mindig szólt, ha nem kapcsoltam le a lámpát, hogy nem vettem le a fűtést, most el kell ismernem, ez a mentalitás mentette meg a céget” – emlékszik vissza Marianna.

A járvánnyal azonban nem múlt el minden: Marianna azt mondja, a Covid is bizonyította, hogy a szállodaipar az egyik legtörékenyebb iparág, de épp annyira számít számukra az aktuális gazdasági helyzet vagy a város, az ország megítélése is. „Száz éve Eger leghatékonyabb marketingese Gárdonyi Géza, azóta se született nála jobb – viszont ma már ez nem elég. És miközben a város évtizedek óta mintha a múltban élne, hátradőlne, a nagyon jó fizetőképes kereslet elkerüli Egert, mert nem tudjuk nekik biztosítani, amit ők elvárnak. Mintha a törökök annak idején valami átkot szórtak volna ide, annyira nehezen megy az összefogás” – mondja, és hozzáteszi: minden erejével szeretné elérni, hogy a helyi vállalkozások megértsék, egyedül nem megy. Ezért is vállalta az elnökséget a VOSZ Heves megyei szervezetében – mint fogalmaz, az összefogásnak különösen most van jelentősége, amikor ennyire gyorsan változik körülöttünk minden.

„Akkor csodájára jártak annak, hogy minden szobához tartozott vécé, most meg ami tavaly modern volt, az jó, ha 2-3 évig kibírja. Nem lehet minden évben kidobni a tévét, csak mert jött egy új típus, inkább meg kell próbálni valami olyat adni a vendégnek, amit máshol nem kap meg” – vallja.

Az ő választásuk a személyre szabott szolgáltatásokra esett, „hogy megvalósuljon az eredeti szlogenünk: legyen a család vendége”. Persze ez a szlogen egészen mást jelentett a nyitáskor, mint most, és mára a mesterséges intelligencia is szerepet kap benne. Mint az ügyvezető mondja: „Ahhoz, hogy személyre szabott szolgáltatást tudjunk biztosítani, tehermentesíteni kell a személyzetet bizonyos feladatok alól, amit eddig manuálisan végeztek, erre tökéletesen alkalmas lehet a robottechnológia. Az online érkező foglalásokat például korábban egyesével vezették fel a rendszerbe – ezt most már robot végzi.”

A hotel nagy „családja” ma harminc emberből áll, és – sorolják büszkén – eddig nyolc házasság született, és 11 „koronás” gyerek. A szűkebb család három generációja is itt tölti napjait a hotel irodáiban, de most is azt vallják: ők hárman nagyon is különböző személyiségek. „A lányomnak köszönhető ez a családiasság, az, hogy ennyire bizalommal vannak irántunk az emberek. Anyukám fogja a gyeplőt, neki hála tudjuk, hogy mindig jó helyre megy a pénz, én pedig próbálom előre vinni az egészet, jövőképet teremteni. Nem volt tudatos, de szerintem nem rossz ez a csapat” – mondja Micski Marianna.

Pedig azzal az édesanyja is egyetért, hogy ez nem mindig könnyű: „Nem hiszem, hogy valaki igazat mond akkor, amikor azt mondja, hogy ha egy család, a szülő, a gyerek, az unoka együtt dolgozik, az konfliktusmentes. Itt két lehetőség van: vagy összeszoknak, elfogadják egymást, vagy pedig valaki elmegy – hát nálunk hála a jó istennek mindenki maradt.”

És hogy mi lett volna, ha ez nem történik így? Mint Marianna fogalmaz: „Nem tudom, hogy alakult volna a családi életünk, ha mindenki máshol van. Amennyire nehéz volt, annyira összetartotta az a tudat, hogy van egy kötelezettségünk. Van egy örökségünk, amit vinni kell tovább - ez pedig ez a szálloda, ez a vállalkozás.”

A cikk megjelenését a VOSZ támogatta.