Az idei aszályos év is megmutatta, hogy mennyire fontos a talaj tápanyag-utánpótlásának biztosítása. A mezőgazdaság megújításának egyik kulcsa pedig a drónos technológia, amelyet Magyarországon az ISM Technology Kft. egy meglepő alapanyag felhasználásával alkalmaz.
Ne a növényt, hanem a talajt etesd – a holland mondást vallja Kovács László, az ISM Technology stratégiai és fejlesztési igazgatója is. A cég drónos permetezéssel igyekszik megújítani a tápanyagpótlást, a technológia alapját pedig egy szokatlan összetevő adta:
a csirketoll.
A veszélyes hulladéknak számító termékből, aminosav-technológiával előállított anyag permetezése már a drónok használata miatt is hozzájárul a nagyobb termésmennyiséghez, hiszen megszűnik a termények egy részét érő taposási kár. A drón azonban önmagában csak egy eszköz – mondja Kovács László – az igazi értéket a talaj „etetésére” alkalmatlan műtrágyával szemben az ISM Tech által alkalmazott, szerves alapú táplálás adja.
A cég előtt álló nagy feladat az, hogy a gazdákat is meggyőzze az innovációról. Az uniós elvárások is a műtrágya-felhasználás csökkentését szorgalmazzák, de az idei aszályos év is megmutatta, mennyire fontos új módon gondolkozni a növények és az egyre rosszabb állapotban levő talaj táplálásáról – vallja Kovács László.
Frissítés: Cikkünk korábbi változatában egy technikai hiba miatt a videónak csak egy része volt látható. A hibáért az érintettek elnézését kérjük.
A Magasfeszültség című, a hvg.hu és az Európai Beruházási Bank együttműködésében készülő videósorozatunkban húsz olyan magyarországi céget mutatunk be, amely sikerrel vette az elmúlt időszak akadályait: képesek voltak reagálni a járvány okozta új helyzetre, innovatív megoldásokkal találták meg a kiutat a munkaerőhiányra vagy tűntek ki valamilyen egyedi megoldással.* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.