Vállalkozás hvg.hu 2022. augusztus. 08. 09:46

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair

Lezárult a vizsgálat, a hatóság jogsértést állapított meg.

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair az extraprofit-különadó áthárítása miatt – írta a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn. A légitársaság ellen július 10-én kezdeményezett fogyasztóvédelmi vizsgálatot Budapest Főváros Kormányhivatala, az eljárást pedig szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium is végigkísérte.

A hivatal szerint a légitársaság jogsértést követett el, mivel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

„Ahogy a Kormány megígérte, meg fogjuk védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani” – írta posztjában Varga, majd végigvette a már jól ismert kormányzati kommunikációs paneleket a háborús inflációról, háborús gazdasági helyzetről.

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!” – zárta posztját a miniszter.

A kormány és a fapados légitársaság között az extraprofitadó bevezetése után komoly szópárbaj indult el az adóról, erről itt írtunk bővebben:

Ryanair | hvg.hu

Ezt kapják a magyar beszélők, ezt olvassák, ezt hallgatják, ezt kezdik használni otthon, a munkahelyen, baráti társaságban. És így válik a közbeszéd részévé is egy olyanfajta stílus, ami hosszú távon nem emberhez méltó kommunikációt, gondolkodást és viszonyokat eredményez. Vélemény.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.