Vállalkozás hvg.hu 2022. május. 21. 12:09

Túl sokat kell dolgozni a klímaváltozástól aggódók miatt, pedig az csak 20-30 év múlva lehet baj – panaszolta egy pénzügyi elemző

„Kit érdekel, ha száz év múlva Miami hat méterrel lesz a tengerszint alatt?” – tette fel a kérdést a HSBC egy vezető elemzője egy konferencián, a munkahelye elhatárolódott tőle.

Miért nem kell a befektetőknek aggódniuk a klíma miatt? Ezzel a címmel tartott előadást a Financial Times konferenciáján Stuart Kirk, a HSBC eszközkezelőjének befektetésekért felelős vezetője. Az eszmefuttatásának valóban nagy hatása lett, csak nem úgy, ahogyan ő gondolta: a HSBC elhatárolódott tőle, többen pedig a menesztését követelik.

Arról beszélt ugyanis, túl sokat foglalkoznak egy olyan problémával, ami csak 20-30 év múlva történik majd meg.

„Ami zavar, az a munka mennyisége, amit most ezek az emberek rám kényszerítenek”

- mondta azokról, akik szerint a klímaváltozás fontos probléma. És arra is kitért, hogy az emberek nagyon jól tudnak a változásokhoz alkalmazkodni: „Kit érdekel, ha száz év múlva Miami hat méterrel lesz a tengerszint alatt? Amszterdam is hat méterrel van a tengerszint alatt, és igazán csodás hely.”

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?