Vállalkozás hvg.hu 2022. január. 31. 17:40

Összeszerelték a világ legnagyobb tengerjáró hajóját, 6988 vendég fér el rajta

A Wonder of the Seas nevű tengerjáró hajó a tervek szerint március 4-én vesz majd fel először utasokat.

Szűk négy évvel ezelőtt szedte fel először a horgonyt a világ akkori legnagyobb utasszállító hajója, a Symphony of the Seas, amely minden szempontból óriási, ám mostantól nem csúcstartó – készült ugyanis egy még nagyobb tengerjáró.

A Wonder of the Seas névre keresztelt hajót három és fél éven át építették a franciaországi Saint-Nazair kikötőjében, mostanra pedig nemcsak, hogy elkészült, de már csatlakozott is a Royal Caribbean Cruises flottájához – számolt be róla a DailyMail.

A jármű 362 méter hosszú, az összeszerelésén több mint 2000 munkás dolgozott. A tömege 236 857 tonna, 18 fedélzeti és 24 vendéglift, valamint 2867 kabin található benne. Összesen 6988 vendég befogadására alkalmas, akiket 2300 fős személyzet szolgál ki.

A hajón van egy 25 méter hosszú, 10 emelet magas csúszda, valamint 20 ezer növény is.

A tervek szerint március 4-én vesz majd fel először utasokat a floridai Fort Lauderdale-ben, és egy hétéjszakás sétahajózásra viszi őket a Karib-tengerre. Utána Barcelonába és Rómába megy, hogy a nyarat a Földközi-tengeren töltse.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?