Elhúzódó munkaerőpiaci válsággal számol a magyar dolgozók nagy többsége.
A magyar dolgozók 68 százaléka hajlandó a saját költségén továbbképezni magát, ha ezen múlik, hogy megtarthassa a munkáját. 66 százalékuk vállalna fél órával több utazást is. 2019 decemberében e hajlandóságuk 33, illetve 19 százalékponttal kisebb volt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, 2020 decemberében készített közös kutatásából.
Az 1200 ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérése alapján képzett BNP Paribas Cardif munkaerőpiaci stabilitási index a 100-as skálán 70 pont lett, ami egy százalékponttal magasabb az előző negyedévinél és az egy évvel korábbinál is. Az index stabilitását a motiváció és az újbóli elhelyezkedés esélyének kedvezőbb megítélése biztosította a negatív munkaerőpiaci helyzetben - írták.
22 százalékponttal, 46 százalékra emelkedett azok aránya, akik ugyanannyi pénzért akár nehezebb munkát is elvállalnának, illetve 32 százalékról, 53 százalékra azoké, akik ugyanannyiért többet is dolgoznának.
A negyedik negyedéves jelentés szerint a munkavállalók kevésbé érzik biztosnak pozíciójukat: ugyan az előző két negyedévhez képest ez a részmutató is emelkedett, a 2020 decemberében regisztrált 77 pont 14, illetve 15 ponttal marad el a 2019, illetve 2018 decemberében felvett értékektől.
Az egy évvel ezelőtti 72 százalékról 60 százalékra esett azoknak az optimistáknak az aránya, akik több mint öt évre biztosnak látják a munkahelyüket..
2019 óta nem történt jelentős változás abban, hogy a dolgozók mennyire érzik úgy, hogy könnyen találnának maguknak új állást: a felmérésben regisztrált 55 pont az előző év azonos időszakában 56, 2018-ban pedig 52 pont volt.
A közlemény idézte Kiss Márk Istvánt, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a tavaly év végi adatok alátámasztják, hogy
a magyar munkavállalók egy elhúzódó munkaerőpiaci válsággal számolnak,
ugyanakkor némi optimizmusra adhat okot, hogy a nyári és őszi időszakkal összevetve további romlást nem tapasztaltak a saját helyzetük megítélésénél.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.