Vállalkozás MTI / hvg.hu 2020. december. 28. 19:55

Mészáros cége megtette ajánlatát a tiszántúli áramhálózatra

A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, 2021. harmadik negyedévben zárulhat.

Az Opus Global Nyrt. kötelező érvényű ajánlatot tett az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) megvásárlására – közölte a Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló vállalat. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, 2021. harmadik negyedévben zárulhat.

Az Opus ajánlatát december 23-án tette, az E.On Hungária Zrt. német anyavállalatával, az E.On Beteiligungen GmbH-val 2019. októberében létrejött megállapodása értelmében. Az ajánlat a TITÁSZ 100 százalékos részvénycsomagjára vonatkozik.

Az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt. az ország észak-keleti ötödén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tevékenykedik. Közel 400 településen több mint 760 ezer otthonban és munkahelyen biztosítják a szolgáltatást. A cég tavalyi árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 49,9 milliárd forint volt, üzemi eredménye 2019-ben 9 milliárd forint.

Az Opus Global Nyrt. Magyarország egyik legtőkeerősebb tőzsdei befektetési holdingja, a BÉT 5. legnagyobb vállalata. Portfoliójában a turisztikai, mezőgazdasági, ipari és energetikai, valamint vagyonkezelési divíziók és vállalatai 2020. első három negyedévében összesen 8,9 milliárd forint üzemi eredményt értek el.

600 millió forintba kerül leválasztani Mészárosék áramhálózati szerzeményét az E.On-ról

Az Opus megveszi a Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t az E.On-tól, de ehhez előbb függetleníteni kell a cég üzemirányítási rendszerét.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?