Vállalkozás hvg.hu 2020. október. 16. 18:21

A béremelés ellenére a budapesti orvosok nagy része nem írná alá az új szerződését

Az orvosok a kirendelhetőség és a másod-, harmadállásokra vonatkozó új rendelkezések miatt utasítják el a szerződés aláírását.

Mintegy 3100 budapesti orvos a jelenlegi feltételekkel nem írná az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést – írja a Telex.hu a Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezetének a gyorsfelmérésére hivatkozva.

A szervezet szerdán küldte ki a kérdőívet 13 800 kamarai tagnak, és 48 óra alatt választ kaptak a 22 százalékuktól. Ebből az derült ki, hogy 87,7 százalékuk elutasítja, hogy új rendelkezések határozzák meg a másod-, harmadállások vállalásának lehetőségét. Még ennél is nagyobb arányban, 93,7 százalékuk utasítja el az orvosok 1+1 évre szóló kirendelhetőségét, amikor nincs veszélyhelyzet. A 81,5 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy nem írnának alá olyan szerződést, amely ezeket a feltételeket tartalmazza.

A cikk szerint a szerződést elutasítók az összes fővárosi orvos 22 százalékát teszik ki, ha ők nem vállalják a jövő év elejétől a közalkalmazotti státuszt, akkor az komoly fennakadást jelentene a budapesti orvosi ellátásban.

A kormány majd két hete fogadta el a Magyar Orvosi Kamara béremelésre vonatkozó javaslatát, a parlament pedig a múlt hét kedden már rá is bólintott a benyújtott törvényjavaslatra. A viharos gyorsasággal megszavazott törvény szerint az orvosok bére három lépcsőben, 120 százalékkal emelkedik, és 2023 januárjáig éri el a teljes mértéket.

A Magyar Orvosi Kamara a jogszabály elfogadása után közölte, hogy a béremeléssel és azzal a szándékkal, hogy egy transzparens és korszerűbb szerkezetű egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre, egyetértenek. Viszont azt is hozzátették, hogy a jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné.

(Képünk illusztráció)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kult Csatlós Hanna 2020. október. 31. 20:00

Feminista volt vagy nőgyűlölő? 100 éves lenne Helmut Newton

A legnagyobb színésznőket vette rá, hogy levetkőzzenek neki, és az ő meztelen modelljeit közölte először divatmagazin. Helmut Newton a náci Németországból menekült el, majd a 20. század második felének legkeresettebb fotográfusává vált. Provokatív, a női testet tárgyként kezelő stílusa miatt már életében nőgyűlölettel vádolták, miközben ő azzal védekezett, hogy csupán az emancipáció előtt tiszteleg. Mit üzennek ma, a MeToo idején a képei?