Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 13. 18:46

Kádár Tamás: Az áfacsökkentés nagyot lendítene a fesztiválokon

A Sziget főszervezője egy online előadáson beszélt az ágazat kilátásairól.

Pesszimista a Sziget főszervezője, egyelőre nem látja, hogyan áll majd talpra a fesztiválpiac. Kádár Tamás a TEDxYouth@Budapest vendégelőadójaként arról beszélt, hogy ez egy nehéz időszak minden fesztiválszervezőnek, a járvány a Sziget csapatát is negatívan érintette. Nincsenek bevételeik, és elbocsátásokra is kényszerültek.

Kádár Tamás, aki egyben a Sziget Zrt. ügyvezetője is azt mondta, nem számol azzal, hogy 2021-ben esetleg olyan sikeresek tudnának lenni, mint amilyenek 2019-ben voltak. Úgy fogalmazott, hogy nem osztja a jegybankelnök, Matolcsy György véleményét a visszapattanásról. Ő személy szerint aggódik, hogy „ugyanoda, ugyanabban a tempóban vissza lehet-e majd térni”.

Beszélt arról, hogy a jelenlegi járványhelyzet anyagilag is megviseli a céget, bőven 1 milliárd forintot fizettek már ki a zenekaroknak előlegként, ezt a pénzt most próbálják visszakérni. És eközben vissza kell fizetniük az elővételben megvett jegyek és bérletek árát is

Szerinte nem ördögtől való gondolat, hogy az állam is segítse ezt a szektort, példaként említette, hogy kezdeményezték, csökkenjen a fesztivál-, és a koncertjegyek áfája. Egyelőre azonban semmilyen támogatás nem érkezett az államtól. Hangsúlyozta, hogy a teljes fesztiválszektor Magyarországon nagyjából 40 ezer embernek ad munkát, és a bruttó hazai össztermékhez valamivel több mint 1 százalékkal járul hozzá.

Kádár Tamás előadását teljes terjedelmében itt nézheti meg.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.