Vállalkozás hvg.hu 2020. április. 05. 13:37

Kiskereskedelmi különadó: fizetni fognak a multik

Az Országos Kereskedelmi Szövetség titkára nyilatkozott a járvány jegyében újból bevezetett multiadóról.

Nem ismerjük azokat a részleteket, amelyek alapján kiderülhet, hogy melyik multinacionális cég mekkora mértékben járul majd hozzá a válságalaphoz. Ezzel együtt természetesen nem kérdés, hogy a jogszabály által kötelezettek maradéktalanul teljesíteni fogják az új előírást – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az áruházláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György arra a szombati bejelentésre reagált, amely szerint a válság kezelésére felállított alapot a kormány többek között a multinacionális kiskereskedelmi cégekre újból kivetendő különadóból kívánja feltölteni. A kabinet 36 milliárd forintos bevételre számít.

Vámos Györg elmondta: az elmúlt napokban megismert különféle válságkezelési javaslatokban már szerepelt, hogy a kormány vis maior pénzügyi válságalapot is létrehozhat, most már ismertté vált, hogy ebben az áruházláncoknak is közre kell működniük.

(Magyar Nemzet)

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.