Vállalkozás hvg.hu 2020. január. 11. 12:46

A csőd szélére került a miskolci önkormányzati holding

Külső szakértőkkel nézette át a miskolci városvezetés, mit örököltek, és nem örülhetnek az eredménynek.

A fizetésképtelenség határán egyensúlyoz a Miskolc Holding Zrt. – írta a Minap.hu. A helyi portál szerint a városi cégcsoportnál most ért véget a vizsgálat, milyen az októberben leváltott városvezetés hagyatéka.

A meglévő 7 milliárd forintos folyószámla hitelkeretet 9 milliárd forintra kellett emelni, ugyanis  enélkül a csoport tagvállalatai fizetésképtelenné váltak volna – áll a jelentésben. A legjelentősebb hitelfelvevő a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 4,6 milliárd forinttal.

Az önkormányzat, annak intézményei és gazdasági társaságai 9,2 milliárd forinttal tartoznak a Miskolc Holding Zrt.-nek, ebből a fizetési határidőn túli tartozás 5,6 milliárd forint – állapították meg. A Miskolc Holdingnál 215 millió forinttal kevesebb lehet a 2019-es adózás előtti eredmény, mint ami az eredeti üzleti tervben szerepelt. A cég utoljára 2017-ben tudott gazdaságosan működni.

Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján Miskolcnak a 2019. október 14-i állapot szerint (az önkormányzati választást követő első napon) több mint hatszor annyi tartozása volt, mint amekkora összeg a rendelkezésére állt. Az önkormányzatnak – akkor még a Miskolc Holding Zrt. adatai nélkül lettek nyilvánosak a számok – 14,4 milliárd forint tartozása-kötelezettsége volt partnerei felé, ám csak 2,3 milliárd forint állt az új városvezetés rendelkezésére.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.