Az árak és a bérek is nőttek.
Jócskán emelkedtek az éttermi árak – derül ki a Blokkk.com összesítéséből: a szakportál úgy számol, hogy a hagyományosan a legforgalmasabbnak számító augusztusban az előző évhez képest 7,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.
Nem csoda, hogy az ágazat nem tudta megismételni az előző évek növekedését: amíg az elmúlt két évben 11 százalék körül volt a bővülés volumenben, idén már csak 7,4 százalékot tudtak elérni a vendéglősök. Ez összességében közel 150 milliárd forintos bevételt jelentett a nyári csúcsban az online kasszák adatai alapján. Ez az adat egyébként 2016-ban még csak 92 milliárd volt.
Bár az ágazatot a kormány az az alkoholon kívüli termékek áfájának 27-ről 5+4 százalékra csökkentésével segítette, a megmaradó bevételt jó eséllyel a növekvő alapanyagárakra, illetve bérekre költötték a vállalkozók, különösen, hogy az itt alkalmazott fizikai dolgozók (felszolgálók, szakácsok) létszáma 41 ezerről 57 ezerre nőtt, átlagkeresetük pedig egy év alatt 178 ezerről 202 ezer forintra nőtt szintén a KSH adatai alapján.
Képünk illusztráció.