Most még Visegrádon van.
Jelenleg még a visegrádi kikötőben van a Viking Sigyn nevű szállodahajó, amely május 29-én a Margit hídnál ütközött a Hableány nevű turistahajóval. A Napi.hu úgy tudja, még ma kora este újra Budapesten lehet a szállodahajó.
"A szokásos protokoll, forgatókönyv szerint zajlanak az utasok programjai, ebben semmi különös nincs. A hajón semmilyen sérülés nem látható" – mondta a lapnak egy helyi turisztikai szakember.
A hajó hétfőn érkezett Magyarországra, a rendőrség azóta újabb szemlét tartott rajta, és a lap szerint olyan bizonyíték került elő, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.
Közben kiemelték a Hableányt a vízből, a roncsokban négy holttestet találtak.
Percről percre tudósításunkat a műveletről ide kattintva olvashatja.