Lassan javul a helyzet az élelmiszer-biztonságban, ahogy egyre többen félnek az ellenőrzésektől.
A lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása a leggyakoribb probléma, amellyel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az ellenőrzések során találkoznak – mondta Pleva György, a hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1-en.
Az igazgató a gyakori szabálytalanságok közé sorolta a nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazását, de minőséghibák is rendszeresen előfordulnak.
Bár problémák továbbra is vannak, lassú javulás tapasztalható ezen a téren – mondta az igazgató. Ez szerinte annak köszönhető, hogy a vállalkozók mind jobban megismerik a szabályokat, illetve számítanak az ellenőrzésre.
Az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat március 25-től a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart. Az országos akció során a szakemberek a hagyományosan népszerű árukat, többek között a sonka, tojás, bor, édesség, valamint szezonális zöldség- és gyümölcstermékeket ellenőrzik.