Vállalkozás hvg.hu 2018. november. 02. 09:37

Mérnöki irodát nyit Budapesten a Jaguar Land Rover

Az elérhető állásokra már jelentkezni is lehet.

Műszaki mérnöki irodát hoz létre Magyarországron a Jaguar Land Rover - közölte a brit cég pénteken.

A közlemény szerint az iroda legkorábban 2019-ben nyitna meg, a budapesti mérnökök pedig együtt dolgoznának a Jaguar Land Rovert európai beszállítói láncával.

Nick Rogers, termékfejlesztési ügyvezető igazgató azt mondta, Magyarországnak komoly eredményei vannak az autóipari tervezésben, és azért Budapestet választották az új iroda helyszínéül, mert ez lehetővé teszi a szoros együttműködést a közép- és kelet-európai beszállítókkal - a budapesti csapatnak főleg velük kellene dolgozniuk.

A közlemény szerint száz pozícióról van szó, és a Jaguar Land Rover honlapján már jelentkezni is lehet kimondottan a magyar állásokra.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.