Vállalkozás hvg.hu 2018. szeptember. 26. 15:57

Minden idők legnagyobb sztrájkját hirdette meg péntekre a Ryanair

30 ezer embert érint a munkabeszüntetés.

190 pénteki, európai járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair. Az utasokat e-mailben vagy SMS-ben tájékoztatták, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől "az indokolatlan zavarok" miatt.

Közben a vállalat azt közölte, jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon, ezért szerinte semmi szükség a péntekre tervezett akcióra. A szakszervezet viszont állítja, egészen addig nem engednek a sztrájkból, amíg nem teljesülnek a követelések.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés, két héttel ezelőtt pedig ismét sztrájkoltak a német pilóták.

A fapados légitársaságot éppen most büntette meg 100 millió forintra Budapest Főváros Kormányhivatala tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?