Vállalkozás hvg.hu 2018. szeptember. 18. 13:27

Nem tudott dohányt szerezni a hódmezővásárhelyi focinak Lázár

Az NBIII-as csapatnál már a fizetésekre sincs pénz.

Az mfor.hu szúrta ki a Vásárhely24 beszámolóját arról, hogy a mindennapi működés is veszélybe került a Hódmezővásárhelyi FC-nél. A csapatnak nincsenek támogatói és eddig egy forintnyi TAO-t sem tudtak még begyűjteni. Mindössze abból a pénzből gazdálkodhatnak, amelyet az MLSZ-től kap az NBIII-as klub.

A Magyar Labdarúgó Szövetség az idei szezonban 58,7 millió forintos utánpótlás-nevelésre fordítható TAO-támogatást hagyott jóvá az egyesület számára, azonban még egyetlen forintot sem sikerült a támogatóktól TAO formájában lehívni - idézi a lap Horváth Zoltán, elnököt, aki hangsúlyozta, az egyesület működése veszélyben van. A következő hónapban minden jel szerint nem tudnak fizetést adni az edzőknek, sőt az utaztatások költségeit sem tudják állni és a városnak a létesítményhasználati díjat sem tudják kifizetni.

Ezért arra kérik a cégeket, hogy

akik rendelkeznek társasági adó kerettel és lehetőségük van, nyújtsanak segítséget. Az egyesületnek 350-400 utánpótlás korú fiatalja van, az ő sportolási lehetőségük kerül így veszélybe.

Lázár János korábban azt ígérte, ő maga is aktívan részt vesz a tao-támogatások gyűjtésében.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.