Vállalkozás hvg.hu 2018. május. 21. 14:11

Mégis visszabonthatják a tízemeletes panelt Hódmezővásárhelyen

Nem mondhattak le a tízemeletes panel visszabontásáról, ez derült ki a Miniszterelnökség válaszleveléből, amelyet Márki-Zay Péternek küldtek. A polgármester korábban azt kérte, hogy a megüresedett lakásokat adják a városnak, amely azokat szociális alapon bérbe adhatná. Most erre a kérésre jött válasz: nem adják, és még a visszabontás terve is létezik.

„Elutasították a kérelmünket” – közölte a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyorshírszolgálata szombaton. Ezt arról a kérelemről írták, amelyben Márki-Zay Péter azt kéri a Miniszterelnökségtől, hogy a hódmezővásárhelyi Csengettyű közben levő 210 lakásból a panelprogram keretében megürült lakásokat adják át a városnak, hogy az önkormányzat azokat szociális alapon bérbe adhassa rászorulóknak.

Még ősszel döntött úgy a vásárhelyi közgyűlés, hogy a tízemeletes lakóépületet az úgynevezett minta panelprogram keretében átalakítják, ennek egyik lehetséges módja pedig az, ha a felső emeleteket visszabontják. Erről kialakult egy szakmai vita is, de a jelenleg az épületben lakók közül többen is elképedtek az ötleten. Az önkormányzat terve szerint a lakások értékét megbecsültetnék, majd a megállapított árat állami forrásból kiegészítették volna lakás vásárlása esetén 10, magánház vásárlása esetén pedig 12 millió forintra. Minden költséget az állam áll, így lényegében a tulajdonosi jogok is azt illetnék meg a sikeres értékesítések után.

Már erről is viták alakultak ki, a szakmai érvek mellett a lakók azt kifogásolták, hogy a helyi rendelet nem tisztázza az örökölhetőséget, illetve többeknek az egyenlősdi nem tetszett, nevezetesen az, hogy a lepukkant lakások után is 10, illetve 12 millióra egészíti ki az állam a pénzt, amelyen a kiköltözők ingatlant vásárolhatnak. A vásárhelyi közgyűlés időközben módosította a rendeletét, kiküszöbölve néhány kifogásolt elemet. Mindeközben az önkormányzat különböző fórumokon azt hirdette, hogy mégsem bontják vissza a tízemeletes épületet, és kizárólag önkéntes alapon lehet megkötni a szerződéseket. Az önkéntesség most is feltétele a csere rogramnak, de ahogy a Márki-Zaynak kiküldött válaszlevélből kiderül, a visszabontás tervét nem törölte senki.

A polgármester azt tervezte, hogy a lassan megüresedő lakások bérbe adására engedélyt kér a programot kezelő Miniszterelnökségtől. Ezt a kérését utasították vissza egy pénteken érkezett válaszlevélben. Ennek a levélnek az indoklásában szerepel, hogy a vásárhelyi önkéntes minőségi lakáscsere programot a kormány is támogatja, az ehhez rendelet 402 millió forintos támogatást viszont egy olyan terv megvalósulására adták, amelyben a lakók jóléti támogatása mellett a városkép javítása is szerepel. Mivel ezeket a feltételeket kormányrendeletekben rögzítették, a Miniszterelnökségnek nincs módja és hatásköre módosítani. Az önkormányzat vállalását támogató okiratban az szerepel, hogy a projekt fő eleme a Csengettyű közi lakások megszerzése után, a szalagház bontása és a terület rehabilitációja.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.