Vállalkozás Szlavkovits Rita 2018. március. 02. 17:31

Itt az OLAF-nak írt hódmezővásárhelyi válasz, nincs benne sok köszönet

Megnéztük azt a levelet, amelyben Hódmezővásárhely észrevételeket fűzött az OLAF megkeresésére még októberben, és amiről Lázár János úgy vélekedett, hogy az OLAF azt úgy sem fogja beépíteni a végső jelentésébe. Az nyolc megállapításából négyre reagáltak, most kiderült, hogy ezek zöme elírásra figyelmeztette az európai hivatalt. Például, hogy nem 2011. május 05-én, hanem 04-én írták alá a szerződést, vagy nem pontosan írták le egy cég nevét.

Birtokunkba került az a levél, amelyet válaszként küldött a hódmezővásárhelyi önkormányzat még októberben az OLAF megkeresésére. Lázár János három héttel ezelőtt egy hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón amellett, hogy Simicskára tolta a felelősséget a LED-es közvilágítási projektekkel kapcsolatos visszaélésekben, arról is beszélt, hogy csak azért nem engedik a nyilvánosságra hozatalát a városhoz eljuttatott OLAF-megkeresésnek, mert ahhoz az európai hivatal hozzájárulása szükséges. Azt is hozzátette akkor a kancelláriaminiszter, hogy a vásárhelyi önkormányzat négy pontban észrevételeket tett, azt vissza is küldték az OLAF-nak, de valószínűsítette a miniszter azt is, hogy ezek az észrevételek bele sem kerülnek az elkészült jelentésbe.

Most megkaptuk a hozzáfűzött észrevételeket:

hvg.hu
hvg.hu

A három héttel ezelőtti sajtótájékoztatón Lázár János azt is megjegyezte: arra, hogy miért választott az önkormányzat egy nemrég alakult, csupán 8-9 millió forintos törzstőkével rendelkező céget, az OLAF nem is volt kíváncsi. Azóta már kiderült, hogy valójában az OLAF erre is tett megállapításokat, ám ehhez a ponthoz nem volt észrevétele a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak.

A város jegyzője, Korsós Ágnes a napokban azt is elmondta, hogy többször megkeresték az OLAF-ot azzal, hogy juttassák el számukra a jelentést, de nem kaptak választ.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?