Vállalkozás hvg.hu 2018. január. 16. 09:45

Így mondhat fel, akinek már nagyon elege van a munkahelyéből

Aki perelni akar az azonnali hatályú felmondásakor, nehéz helyzetből indul, és a határozott időtartamú szerződésből sem könnyű kiszállni, de nem is lehetetlen.

Mit tehet az a dolgozó, aki el akarja kerülni a pereskedést, de szeretné azonnali hatállyal elhagyni a munkahelyét? Erre gyűjtötte össze a válaszokat az Adózóna. Egy olyan dolgozó példáján mutatták be a helyzetet, aki rendszeresen, ellentételezés nélkül túlórázik, a fizetése felét zsebbe adja a munkáltató, a szabadsága tartamára nem kap díjazást, és állandóak a munkabérből történő, jogalap nélküli levonások is. Utólag tudta meg, hogy volt olyan időszak is, hogy csak napi 4 órára volt bejelentve, miközben ténylegesen napi 8 órában foglalkoztatták. Ezek mindegyike külön-külön is megalapozná az azonnali hatályú felmondást, de a bizonyítás nem egyszerű, ráadásul a munkáltató sem ma kezdte a trükközést.

Mivel a munkaviszonya határozatlan idejű, a felmondást nem köteles indokolni, de mindenképpen írásba kell foglalnia. Sokkal nehezebb helyzetben lenne, ha a munkaviszonya határozott időtartamú lenne. Ekkor ugyanis indokolási kötelezettség terhelné. Az indokot nem képezheti bármi: csak olyan ok lehet, amely számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné vagy a körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna. További részleteket az Adózónán olvashatnak.

Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.