A Carillion csődje súlyosabb gondot okozhat Nagy-Britanniában, mint elsőre tűnik.
Rengeteg brit építőipari céget ránthat magával a Carillion csődje – állítják a Bloombergnek nyilatkozó szakértők. Rudi Klein, az épületgépészeti alvállalkozókat tömörítő szervezet vezetője felhívta a figyelmet arra: a társaság gyakorlatilag minden tevékenységét kiszervezte a vezetésen kívül, vagyis minden építési munkát szerződő felekkel végeztetett el. Klein szerint ráadásul a fizetési fegyelem sem volt kimagasló a cégnél, amely ellen hétfőn indul felszámolási eljárás az Egyesült Királyságban.
A csődöt követően a cég számára felszereléseket biztosító Speedy Hire részvényeinek árfolyama 12 százalékot esett. Egy másik partner, a Balfour Beatty pedig azt közölte, hogy a csőd után 35-45 millió fontos kárra számít.
Az egyik legnagyobb brit építőipari és szolgáltatási vállalatcsoport hétfőn ment csődbe, miután a cégvezetés, a hitelezők és a kormány között napok óta folyó mentőtárgyalások hétfőn eredménytelenül zárultak.
A cég világszerte 43 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 20 ezret közülük az Egyesült Királyságban. A Carillion a szigetországon kívül Kanadában és a Közel-Keleten aktív.
A két évszázados múltra visszatekintő cég csődje komoly kérdéseket vet fel több száz állami finanszírozású nagyberuházás sorsával kapcsolatban is. Ezek között is a legnagyobb a HS2 nagysebességű vasúti hálózat, amely London és több észak-angliai nagyváros – Birmingham, Leeds, Manchester és Sheffield – között épül, 60 milliárd fonthoz (21 ezer milliárd forinthoz) közelítő költségvetéssel.
Ennek a beruházásnak a Carillion az egyik fővállalkozója, de a cég tevékenysége rendkívül szerteágazó: a vállalatcsoport felelős a brit védelmi minisztérium tulajdonában lévő 50 ezer lakóingatlan karbantartásáért, a brit vasúti hálózat infrastruktúráját fenntartó Network Rail második legnagyobb karbantartási szolgáltatója, emellett 900 állami iskolaépület és az összes angliai börtön fenntartására is szerződései vannak.
A vállalat nagy értékű szerződés alapján részt vesz a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság építési beruházásaiban is.
A Carillion mára 1,6 milliárd font (több mint 555 milliárd forint) adósságot halmozott fel; vállalati nyugdíjalapjában 580 millió font hiány keletkezett. A brit kormány azonban nem volt hajlandó garanciát vállalni e kötelezettségekre, így a hitelező bankok – köztük a Royal Bank of Scotland (RBS), a Santander és az HSBC – közölték, hogy nem nyújtanak további hitelfinanszírozást.
A brit kormány mindazonáltal hétfőn bejelentette, hogy a Carillion által ellátott közszolgáltatási munkákat továbbra is finanszírozza, az e területeken dolgozó alkalmazottaknak "fontos feladataik vannak", és ehhez megkapják fizetésüket is.