Vállalkozás MTI 2017. november. 16. 18:46

Üzent a Mall.hu, késhetnek a korábbi megrendelések

Fennakadás nélkül működik a Mall.hu, bár felhívta a figyelmet, hogy a hatósági ellenőrzés miatt a korábbi megrendelések késhetnek.

A késésben érintett vásárlókat értesítették és folyamatosan fogadják az új megrendeléseket, amiket a központi csehországi raktárból teljesítenek házhoz szállítással – közölte a webáruház. Személyes átvételre azonban egyelőre nincs lehetőség.

A Mall.hu azt írta, készül a Black Friday akciókra is.

A fennakadások nem érintik a garanciához és elálláshoz kapcsolódó jogokat, a vételárat és a szállítási költséget pedig visszafizetik, ha a késés miatt a vevő eláll a vásárlástól. A visszautalás viszont a szokásosnál tovább tarthat.

A Mall.hu ezt követően is mindenben együttműködünk a hatóságokkal – állt a közleményükben.

A webáruház kedden jelentette be, hogy a NAV és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ellenőrzést tart a telephelyén, ezért a megrendeléseket nem tudják teljesíteni.

A raktárkészletüket a hatóságok egy országos akció keretében vizsgálták, de a Mall.hu azt írta, semmilyen büntetőügyben nem érintett. 

A NAV szerdai közleménye szerint az országos, kétszázharmic helyszínen indított akció során leleplezett bűnszervezet 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul olyan áruk után, amelyeket többek között webáruházaknak adtak el.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?