Mire lenne elég, ha félretenné bére 11 százalékát?
Hol a legjobb nyugdíjba menni? - ezt a kérdést elemezte a UBS. A svájci bank a világ 12 városát hasonlította össze az alapján, milyen életminőségre számíthatnak a korábban ott dolgozók.
Az összehasonlítás alapja egy átlagbérből élő, 50 éves, egy felnőtt gyerekkel rendelkező nő, aki húsz éves kora óta ugyanabban a városban dolgozik. Az is kitétel volt, hogy nem tett igazából félre, vagyis a munkában töltött utolsó évtizedet megtakarítások nélkül kezdi el. És természetesen azt is nézték, hogy a nyugdíjkorhatárhoz képest várhatóan meddig él majd az említett nő, vagyis hány évig kell a társadalombiztosítástól kapott pénzt kipótolnia saját forrásból.
A rossz hír ugyanis az, hogy a városok egyikében sem lesz elég a jövedelme arra, hogy öregkorában ne csináljon semmit.
Zürichben viszont – amely az első helyezést érte el a rangsorban – csupán havi jövedelme 11 százalékát kell félretennie ahhoz, hogy fenntartsa korábbi életszínvonalát. Ráadásul úgy, hogy ez 27 éves távlatot jelent, mivel Svájcban 90 év a várható élettartam.
A lista másik végén Tajvan található, ahol fizetése több mint másfélszeresét kellene félretenni ahhoz, ha nem akarja igényeit lejjebbadni. Ez a 157 százalékos arány persze jóval alacsonyabb, ha valaki 60 éves kora után is dolgozik, ahogy ezt sok tajvani teszi – jegyzi meg a UBS. A kilátások máshol sem sokkal jobbak: Londonban 47 százalékot kellene félretenni, New Yorkban pedig 49 százalékot.
Nyugdíjas index
1. Zürich
2. Sydney
3. Szingapúr
4. Párizs
5. München
6. Milánó
7. London
8. New York
9. Toronto
10. Tokió
11. Hong Kong
12. Taipei
via CNBC
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.