Az érintett utasokat e-mailben értesítik, de azt egyelőre nem közölték, hogy mely járatok nem indulnak majd el.
Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét.
A légicég szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a téli menetrendi időszakban huszonöttel kevesebb gépet üzemeltetnek majd a tervezetthez képest, és a nyári időszakban is tízzel kevesebb gépet használnak majd. Így biztosítható az októberi, novemberi és decemberi szabadságok kiadása a dolgozóknak, és jövőre nem lesznek ki nem adott szabadnapok.
A Ryanair ugyanis most tér át a korábban áprilistól a jövő év márciusáig tartó menetrendről a január-decemberi rendszerre, de a változás miatt a pilóták és a légiutas-kísérők tömegesen veszik ki elmaradt szabadságaikat, mert attól tartanak, az évkezdet áthelyezése miatt bent ragadnának a szabadnapjaik. E miatt személyzethiány alakult ki, s ez az egyik fő oka a járatritkításnak.
A mostani intézkedés miatt a Ryanair kevesebb, már bejelentett járatot indít el, átlagosan napi egy járat nem fog közlekedni, az intézkedés 400 ezer utast érint, pedig sok járatra még nem is érkezett foglalás. A Ryanair minden érintett utast e-mailben értesített, nekik átfoglalási lehetőséget, jegyár-visszatérítést, valamint egy 40 eurós kupont is felajánlanak. Arról a Ryanair egyelőre nem közölt semmit, hogy mely járatok nem indulnak el a téli menetrendben.
Az intézkedés miatt a Ryanair azzal számol, hogy márciusig a korábban tervezett 9 helyett 4 százalékkal bővül majd az utasforgalom havonta, a teljes éves forgalom pedig 129 millió lehet az egy évvel korábbi 131 millió helyett. A nyári flotta csökkentése miatt az ír cég azzal számol, hogy 2019 márciusáig az éves gördülő utasforgalom a korábban várt 142 millió helyett 138 millió körül alakulhat.
Az intézkedés nem érinti a Ryanair adózott eredményét, a fapados légitársaság továbbra is 1,4 milliárd euró körüli profitot vár.
A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben, az intézkedés mintegy 315 ezer utast érint.