Vállalkozás hvg.hu 2017. július. 25. 16:22

Otthagyta az Origót az egyik felelős szerkesztő

A 24.hu értesülése szerint hétfőn elbúcsúzott munkatársaitól a kormánybarát hírportál egyik felelős szerkesztője.

Felmondott Németh Róbert, az Origo.hu impresszumában szereplő négy felelős szerkesztő egyike – írja a 24.hu. A lapnak Németh Róbert kedden telefonon megerősítette, hogy ő maga kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését, de a döntése indokairól nem akart semmit mondani. Annyit tett hozzá, hogy máshol fog dolgozni – azt nem tudni, hol.

Németh Róbert korábban a TV2-nél dolgozott, majd a Faktornál, ami időközben a Ripost.hu portfóliójába került. A Faktortól a vele már korábban is együtt dolgozó György Bencével, illetve több más ex TV2-ős faktorossal együtt érkezett az Origóhoz, ahol hétfőn búcsúzott el kollégáitól.

Az Origót nemrég felvásárolta a Magyar Stratégiai Zrt., ami Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a cége. A hírportáltól nemrég távozott az általános vezérigazgató-helyettes, az informatikai fejlesztések vezetője és a kereskedelmi vezető, de a rovatoknál is sok személyi változás volt. Korábban például felállt a teljes Tech rovat, májusban a Sport rovatból is többen távoztak, áprilisban pedig felmondott a fotórovat vezetője.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.