Vállalkozás hvg.hu 2017. július. 19. 16:50

Négymilliárd forintért készítik el a magyar borok ujjlenyomatát

Egy kisebb stadion árát költik rá a magyar borok származási helyét és összetételét összesítő térképre és az ehhez tartozó vizsgálatokra.

Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére - jelentette be a földművelésügyi miniszter. Egy modern eljárás segítségével megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét, amely a borok származási helyét és összetételét mutatja. 

Fazekas Sándor közölte: a program megvalósítására a Diagnosticum Zrt. elnyert mintegy 4 milliárd forintot a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretéből. Egy éven keresztül a magyar borászatok ingyenesen kapnak lehetőséget olyan analitikai vizsgálatokra, amelyek eddig nem voltak Magyarországon elérhetőek.

A tanúsítvány, amelyhez a borászatok hozzájuthatnak ingyenesen - ha részt vesznek a programban - a külföldi és a magyar kereskedők számára az eddiginél nagyobb garanciát jelent a borok származását és minőségét illetően. Ez pedig számottevően javíthatja a magyar borok piaci pozícióját, erősítheti a fogyasztói bizalmat. Egy-egy magyar bor "ujjlenyomata" ugyanis jól láthatóvá válik, ami ellenőrizhető egy adatbázisban is. Ez a program ugyanis kimutatja nemcsak a borok kémiai sajátosságait, hanem például információt ad arról a talajról is, ahol a borkészítéshez használt szőlő termett.

Politikusok korábban azzal vádolták a Diagnosticum Zrt.-t, hogy politikai kapcsolatai révén több milliárd forintos megrendeléseket kapott laboratóriumi eszközök szállítására a fideszes irányítású megyék és városok kórházaitól. A vállalat alapítója, Kékessy Dezső egy ideig üzlettársa volt Orbán Viktor feleségének, most azonban már nincs semmilyen tulajdonrésze a Diagnosticumban. A cég vezetője, Péterfy Ferenc tagadta, hogy bármilyen politikai előnyt élveznének, szerinte csak szerencsés csillagállás alakult ki a cége számára.

Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.