Vállalkozás MTI/hvg.hu 2017. július. 04. 10:54

Szerdára hazaérhetnek a Törökországban rekedt magyarok

Kedden délután a Turkish Airlines járatával 194 utas érkezik vissza Magyarországra, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet.

A vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. utasainak kártalanítása hétfőn kezdődött, miután az ehhez szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta – közölte a céggel biztosítási szerződésben álló Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője.

Vereczki András emlékeztetett, hogy a szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti a fizetési kötelezettségeket, amelyek a biztosított, és a tevékenységét felfüggesztő Green Holidays irodát terhelik.

Ezzel párhuzamosan kiemelten kezelik azon ügyfelek helyzetét is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél – tette hozzá.

A Green Holidays Kft. hétfőn azt közölte, hogy nem tartja magát felelősnek azért, hogy ezer utasa ragadt kinn szállás nélkül Antalyában. Állítják, hogy ők teljesítették a megállapodás rájuk eső részét, ennek ellenére török partnerük – bár visszaigazolta a magyar utasok foglalását – nem teljesítette a megrendelt szolgáltatásokat.

Közben a Magyar Utazási Irodák Szövetsége arra hívta fel a nyaralni készülők figyelmét, hogy legyenek óvatosak az extrém alacsony áron utakat kínáló irodákkal.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?