Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 24. 11:31

Sószórót még nem vett az állam a Mészáros-családtól. Eddig

Szinte naponta köt gigaüzleteket a Mészáros-család. Most a felcsúti polgármester öccse örülhet.

Nyugodtan várhatjuk a telet: Mészáros Lőrinc testvérének cégétől vásárol sószórókat a Magyar Közút Zrt. – az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent keretszerződést az Átlátszó szúrta ki. A Mészáros János tulajdonában levő Agro-Felcsút Kft. nettó 770,2 millió forintért vállalta azt, hogy 85 kisebb és 29 nagyobb teljesítményű sószórót szerez be az állami útkarbantartó cég számára.

A felcsúti cégnek ez a második elnyert tendere, ám az érték itt csaknem százszorosa az előző, 2015-ben a Várkert Bazár karbantartásához szükséges gépek beszerzésére elnyert összegnek. Tavaly ősszel pedig a MÁV szerződéseinek a listáján vette észre a 24.hu, hogy a cég 35 millió forintért szállít abroncsköpenyeket az állami vasúttársaságnak.

A mostani szerződés nagy falat a honlappal sem rendelkező cég számára: az utolsó elérhető mérlege alapján 2015-ben 855 millió forint árbevételt ért el, ami alig haladja meg a mostani szerződés értékét.

A Mészáros-birodalom minden képzeletet felülmúló bővüléséről a friss HVG-ben olvashatnak átfogó anyagot.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?