Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A csokoládé nem ismer határokat – vallja Bassam Ghraoui szíriai üzletember, aki a háború elől menekült Magyarországra. És aki, szír-magyar állampolgárként, új hazájában épít több mint 500 embernek munkát adó csokoládégyárat.
„Hadd mutatkozzam be: Bassam Ghraoui vagyok, és a mi csokoládénk a legjobb a világon. A hatvani gyárunk pedig nemsokára benne lesz a 15 legnagyobb között!”
Kevés olyan helyzet van az életben, amikor a fenti bemutatkozás nem tűnik fennhéjázásnak, de amíg a kézrázásra nyújtott jobb kezem mellett a balban egy Coeur de Budapest (Budapest szíve) névre hallgató, félig megevett praliné található, Nutellához szokott ízlelőbimbóim pedig türelmetlenül várják a mogyorós-tejcsokoládés bonbon maradékát, valahogy teljesen természetesnek tűnik a kijelentés. Az már csak hab a képzeletbeli csokitortán, hogy az Andrássy út legújabb butikjában álldogálunk, amelyet a Cartier boltjait is tervező francia sztárbelsőépítész, Bruno Moinard elképzelési alapján alakítottak ki a Ghraoui egyelőre Csepelen készülő csokoládéi számára.
A Ghraoui-család története ennél sokkal több meseszerű elemet tartogat, kezdve onnan: a szír üzletember éppen Magyarországot választotta, hogy újjáépítse a hazájában hat éve tartó háború miatt csokoládéüzemét. A Szíriához szorosan kötődő családi cég több mint kétszáz éves történetét hallgatva azonban kiderül: ez a feltámadás csak egy lehet a sok közül.
Damaszkuszból Párizsba
Bassam Ghraoui szépapja 1805-ben alapította meg damaszkuszi cégét, amely többnyire cukorral, kávéval, teával és gyümölccsel kereskedett. A nagy előretörésre a 20. század elejéig kellett várni, amikor a dinasztia negyedik generációjának a feje, Sadek Ghraoui elhatározta: meghódítja a világot a szíriai termékekkel. Ekkor már nem csak mások termékeit árulta, hanem a sajátjait is: az Oszmán Birodalom bukása után francia gyarmati sorba került országban társalapítóként hozta létre az első konzervipari vállalatot. Az 1930-ban alapított cég Szíria első nyilvánosan jegyzett részvénytársasága volt, de több mint ezer alkalmazottjával a legnagyobb cégévé is kinőtte magát.
Sadek Ghraoui nem csak a szíriai termékekkel kereskedett, de 1931-ben úgy döntött, a hagyományos arab édességekhez szokott közel-keleti országokkal megismerteti a minőségi csokoládét – meséli Bassam Ghraoui. Apjának nem volt könnyű dolga: az Ausztriából hozott fadobozban kínált csokoládékhoz az első időkben ezüstollót, arany levélbontó kést kínált, hogy felkeltse az érdeklődését azoknak a vásárlóknak, akik addig inkább legandás csemegéjüket, az aleppói pisztáciával töltött kandírozott ghoutai sárgabarackot választották.
Az üzletember nem csak az alapanyagot szállította Damaszkuszba Nyugat-Európából, de egy francia csokoládészakértőt is szerződtetett. Ez volt az aranykor: a neves londoni áruházakban is kapható Ghraoui-csokoládéknak hála a család az angol királynőnek is hivatalos beszállítója lett.
Szíria 1946-ban nyerte el függetlenségét, a következő évtizedek pedig súlyos válságot hoztak nem csak a politikában, de a Ghraoui-család számára is. 1958-ban Damaszkusz unióra lépett Egyiptommal, három évvel később pedig ennek vezetője, Nasszer egyiptomi elnök államosításba kezdett. Sadek Ghraoui egyik napról a másikra kereskedelmi cégét, nem sokkal később gyárait is elveszítette. A „szocialista rendeleteknek” és az uniónak egy katonai puccs vetett véget, Ghraoui pedig két évvel később minőségi édesipari termékeket készítő gyár építésébe fogott.
Sokáig nem dolgozhatott: a Szíriai Csokoládé- és Kekszgyár két évvel később, az 1964-ben hatalomra került Baath párti kormány idején került állami irányítás alá. „Apám minden reggel kávé mellett olvasott újságot. Láttam, hogy ezúttal gondterheltebb a szokásosnál, megkérdeztem, mit ír az újság. Így válaszolt: azt, hogy államosították a gyárainkat. Tizenegy éves voltam, fogalmam se volt, az mit jelent. Anyám ennyit mondott: azt, hogy elvesztettük mindenünket” – idézi fel Bassam Ghraoui.
A családot nemsokára még egy csapás érte: „Én még iskolába jártam, amikor 1969-ben meghalt az apám. Amikor végeztem, én vettem át azt, ami megmaradt a cégeinkből.” Ez egy kis üzlet volt, ebből kellett ismét felvirágoztatni a Ghraouit. Az új csokoládégyár 1996-ban nyílt meg Ghoutában, Damaszkusz külvárosában. A fő szempont a magas minőség volt, és a termékek a kétezres években sorra nyerték díjakat a világ nagy csokoládékiállításain is, luxusszállodák beszállítói lettek.
Az újabb aranykornak a 2011-ben kitört polgárháború vetett véget. Előbb a ghoutai gyárat kényszerült bezárni a család, aztán damaszkuszi műhelyét is, utánpótlás híján pedig a boltokból is eltűntek a Ghraoui csokoládéi.
Damaszkuszból Budapestre
A háború a családot is távozásra kényszerítette; új hazájuknak pedig három és fél éve Magyarországot választották. „Magyar vagyok” – zárja rövidre Bassam Ghraoui kérdésünket azzal kapcsolatban, miért pont ebben az országban telepíti gyárát, aztán azért hozzáteszi: több dél- és délkelet-európai országban néztek körül, de a befektetőikkel úgy látták, itt a legkedvezőbbek a feltételek. Ehhez az a segítség is hozzájárulhatott, amelyet a magyar kormány ad a hatvani gyár telepítéshez: a 7,6 milliárd forintos beruházást másfél milliárd forintos állami támogatást és adókedvezményeket kínált fel a társaságnak.
Magyarországhoz fűződő kapcsolata korántsem új keletű – mondja az üzletember: 1991 óta üzletel itt, 2008-ban állami kitüntetést is kapott a Heller–Forgó hűtőberendezés elterjesztéséért Szíriában. Ez is mutatja, hogy Ghraoui-csoport nem csak a csokoládéra alapozza sikerét, ám a szívügy mégiscsak ez – folytatja Bassam Ghraoui, de azt is világossá teszi: „én magam nem csokoládémester vagyok, hanem üzletember, a cél pedig mégiscsak az, hogy a jéghegy csúcsának számító luxustermékeken kívül a hatvani gyár többi terméke is sikert arasson”.
A decemberben bemutatott tervek imponálóak: a 12 ezer négyzetméteres, 540 főt foglalkoztató üzem akár 12 ezer tonna csokoládét is elő tud állítani évente – ez a magyarországi összfogyasztás több mint harmada. Az első cél azonban nem a magyar, hanem a nyugat-európai fogyasztók meghódítása, ezt követően fedezhetik fel a csokoládépiac új szereplőjének számító óriási piacot, Ázsiát és a Közel-Keletet is – mondja Bassam Ghraoui. Mivel a termékek 95 százalékát exportra szánják, logisztikai bázist és kamionflottát is kiépítenek. Mind magyarokkal – csak a csokoládémesterek között vannak olyan szírek, akikkel 30 éve dolgozik együtt a cég.
Az a cél, hogy feltegyék Magyarországot a csokoládévilág térképére – ígéri, viszont mikor arról kérdezem, milyen is lesz a magyar csokoládé azt mondja: „Az csak marketing, hogy a svájci meg a belga csokoládé erős. Kezdjük ott, hogy az alapanyag jórészt Nyugat-Afrikából jön, akkor mitől belga?” És ennyit tesz hozzá a szírből magyarrá lett üzletember:„a csokoládé nem ismer határokat”.
| A szíriai piac találkozása az Operával |
hvg.hu: Most tervezett először üzletet Budapesten. Mennyire más ez a környezet? Bruno Moinard: Nem csak ez az első munkánk Budapesten, de korábban nem is jártunk itt. Néhány nap alatt persze nem lehet tökéletesen megismerni egy ekkora várost, de az első benyomás nagyon fontos – a Duna, az illatok, a házak. Ezek mind egy történetté állnak össze a fejemben.  Reviczky Zsolt hvg.hu: Mi a Ghraoui története? B. M.: Az érzelmek, a szenvedély, a család évszázados története, Szíria történelme. Nagyon fontos volt, hogy nem egy nagyvállalatról van szó, ahol közvetítőkön keresztül egyezkedtünk, hanem közvetlenül a családdal. A személyes találkozás nagyon sokat segített a koncepció kialakításában – ha körbenéz a boltban, a látogatás után készült első vázlatok köszönnek vissza a DVM Group által megvalósított üzletben. hvg.hu: Márvány asztallapok, festett plafon, gyümölcsök és rózsák a falon, barackliget a plafonra festve – nem éppen így képzel az ember egy csokoládéboltot. B. M.: Akármilyen súlyos anyagból készült, mégis olyan érzése van az embernek, ha ránéz a pultokra, mintha egy mozgóárust látna. A közel-keleti piacok, ligetek hangulatát akartuk érzékeltetni ezzel, de ha felnéz a plafonra, a termő barackfákat nem csak Szíria inspirálta, hanem a szomszédos Operaház falfestményei is. A ránézésre is eltérő anyagok – az olcsónak tűnő beton, a luxus márvány, az üveg, a fém használata is azt a hangulatot igyekszik erősíteni, hogy ez egyszerre egy palota és egy bazár.  Reviczky Zsolt hvg.hu: Nem csak Budapesten az első munkája ez, de most dolgozott először a Ghraoui-val is. Az együttműködés folytatásáról is szó esett már, Bassam Ghraoui pedig arról beszélt, hogy Párizsban, Dohában, Dubajban és több nyugat-európai városban is nyithat hasonló butikot. Azok mások lesznek? B. M.: Ez nagyon fontos. Híres luxusmárkákkal dolgozunk együtt – a Cartier-val például több mint húsz éve tart az együttműködésünk, 350 boltot terveztünk nekik –, és régóta vitában állunk velük ezzel kapcsolatban. Ők azt szeretnék, ha a márkához köthető imázs jelenne meg mindenhol a világban. Szerencsére ez lassan enyhül, épp most adunk át egy cannes-i üzletet, ahol már Monte Carlo hajói, strandja, világa is megjelenik. Ghraouiék párizsi boltjában más lehet a mennyezet, több dolog idézheti fel Párizst, de a damaszkuszi piac biztosan marad, és a Ghraoui narancs színe is. |
