Vállalkozás hvg.hu 2017. március. 28. 10:32

Csúszik az új magyar mobilszolgáltatás elindulása

A Digi eredetileg március végén indította volna el mobiltelefon-szolgáltatását, de a médiahatóság szerint a társaság szeptember 13-ra módosította a várható kezdési időpontot - írta a Világgazdaság.

A Digi Kft. korábban március 21-ét jelölte meg a szolgáltatás megkezdésének tervezett időpontjaként - idézte fel a VG.

De a lap szerint a start már akkor is bizonytalannak tűnt, hiszen a távközlési cég sokáig semmi jelét nem adta az indulásnak, hiányoztak például az ilyenkor bevett marketingkampányok.

A Digi az egész ország területén akar mobiltelefon-szolgáltatást nyújtani. Már egy ideje gőzerővel építkeznek, a területi lefedettségük növelését segíti, hogy a törvényi előírások értelmében a cégeknek meg kell osztaniuk a többiekkel szabad toronykapacitásaikat.

A forgalomban lévő 11 millió SIM-kártyával jellemzett hazai mobiltávközlési piac erősen túltelített, aki itt új szereplőként meg akarja vetni a lábát, annak a konkurenciától kell ügyfeleket szereznie - mondták korábban szakértők a VG-nek.  

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?