Vállalkozás hvg.hu 2017. február. 23. 11:02

Száz embert vettek fel tavaly a magyar sikercégnél

A big datában utazó Starschemánál tavaly ilyenkor még 57-en dolgoztak, mára azonban már eléri a 150-et is az alkalmazottak száma. Az intenzív növekedéssel bekerültek a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások listájára is.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is óriási ugrott a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég. 2015-höz képest mintegy 67 százalékos bevételnövekedést produkált, és elérte a 2 milliárd forintos határt. A fejlődés erőteljes dinamikáját mutatja az is, hogy foglalkoztatottainak száma az egy évvel ezelőtti 57-ről 150-re nőtt, ezzel a Starschema hazai viszonylatban az egyik legnagyobb adatelemzésre és adatvirtualizációra specializálódott szakembergárdával rendelkezik – írja a cég közleményében.

A Starschema már második alkalommal került fel az amerikai Inc. magazin által kiadott listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások szerepelnek. A lista összeállításánál a készítők a cégek elmúlt hároméves gazdasági teljesítményét veszik figyelembe. Ez alapján a magyar adatmágusok tovább javítottak tavalyi helyezésükön, és 65 pozíciót feljebb lépve az 1535. helyen találhatók.

A Starschema vezetői az elkövetkező évekre 50 százalékos növekedési ütemet jósolnak a piaci trendek és a megrendelői oldalon mutatkozó igények alapján. Optimizmusokat igazolja, hogy legújabb ügyfeleik között található az amerikai energiaóriás, az ExxonMobil, valamint a hálózati eszközök és telekommunikációs berendezések gyártásával foglalkozó technológiai óriás, a Cisco Systems. A cégről készült részletes cégportrénkat alább olvashatja.

Az USA nagyvállalatai egy Váci úti adatmágusnál állnak sorban

Tudja, mi az az egyre intelligensebb, tanuló algoritmus? És azt, hogy mire jó? A magyar Starschema egyik alapítójából próbáltuk kiszedni, mivel lehet berobbanni a globális techbizniszbe - merthogy nekik sikerült. A vállalat megbízói között ma olyan óriások vannak, mint az Apple, a Facebook, a Walt Disney vagy éppen a Netflix.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?