Vállalkozás hvg.hu 2017. február. 13. 16:33

Úgy spórolnak a benzinen, hogy nem fordulnak balra

Méghozzá több mint 40 millió litert évente. Az abszurd technikát a UPS csomagszállító cégnél alkalmazzák.

A UPS-nél úgy tervezik az autók útvonalait, hogy minél kevesebb legyen bennük a balkanyar, ugyanis a cég logisztikai szakemberei kiszámolták: az autók rengeteg időt és üzemanyagot pocsékolnak el azzal, hogy a kereszteződésekben a balra kanyarodáskor bevárják, hogy elhaladjon a szembejövő forgalom. Ezért a cég saját útvonaltervező szoftverét úgy állították be, hogy csak elkerülhetetlen helyzetben kelljen balra kanyarodni.

Most a balkanyarok aránya mindössze 10 százalék, amivel azt állítják, hogy évi 10 millió gallon (több mint 40 millió liter) üzemanyagot spórolnak meg, és a balesetek valószínűségét is csökkentik, azok ugyanis gyakrabban fordulnak elő, ha a szembemenő forgalmat kell keresztezni. Az új rendszernek köszönhetően a járgányok számát is csökkenteni tudták – világszerte 1100 darabbal –, így a járművek 28,5 millió mérfölddel kevesebbet tesznek meg évente, annak ellenére, hogy a kiszállítási útvonalak a balkanyar kihagyása miatt jellemzően hosszabbá váltak – írja a Quartz alapján a 444.hu

A technika hatékonyságát a Mythbusters (Állítólag...) című, városi legendákkal leszámoló tévéműsorban is bizonyították.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.