Vállalkozás MTI 2017. február. 11. 10:51

Sose volt még ilyen jó éve az idegenforgalomnak

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban.

Az ágazatban idén is hasonló eredményekre számítanak, mivel 2017 a sportturizmus éve lesz – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatait értékelve rámutatott: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is.

Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek.

Idén csak júliusban három nagy sporteseményt rendeznek Magyarországon: Budapesten és Balatonfüreden vizes világbajnokságot, Győrben európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF), Mogyoródon pedig Formula-1-es futamot.