Vállalkozás hvg.hu 2017. február. 01. 17:34

Kamu volt az ingyenvacsora és a 150 ezres kedvezmény

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmeztetésben részesített egy utazásszervező vállalkozást a megtévesztő hirdetései miatt, a cég két partnerénél pedig kisebb jogsértést állapított meg, de bírságot most nem szabott ki.

A Premio Travel Holidays Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott törökországi körutazásainak árával, illetve a cég és partnerei, a Líra Könyv Zrt. és a Mester Kiadó Kft. pedig megtévesztő tájékoztatást adott a kappadókiai körutazáshoz kapcsolódó vacsorakuponról – állapította meg a versenyhivatal.

A GVH a cégek 2013 novemberétől és 2015 januárjától megjelenő, törökországi körutazásainak ajánlatait és egyéb hirdetéseit vizsgálta. Ezekben olyan szlogenek szerepeltek, hogy "csak Önnek személyenként 59 990 forinttól, a személyenként 209 990 ezer forint helyett", illetve "a vacsora ajándék, személyenként 29 990 ezer forint értékben".

A versenyhivatal szerint a fogyasztó úgy észlelhette, kedvezményes áron vehet részt az utazásokon, a partnerek ügyfeleihez eljuttatott direkt marketing levelek pedig azt a látszatot keltették, hogy a fogyasztó jelentős összegű vacsorázási lehetőséget kap.

De bebizonyosodott, hogy a Premio soha nem is adta az utazásokat a meghirdetett 209 990 forintos alapáron, a vacsora pedig eleve az ajánlat része volt. Így a közzétett, mintegy 150 ezer forintos árkedvezmény és a vacsorakupon megjelenítése valótlan fogyasztói tájékoztatásnak minősült.

A GVH figyelmeztette a Premiót és egyúttal az úgynevezett megfelelőségi program elfogadására kötelezte. A programot a vállalkozásnak a belső eljárásrendjében kell rögzítenie, és gondoskodnia kell arról, hogy a jövőben megjelenő reklámjait egy hozzáértő belső munkatárs, illetve egy külső, független szakértő ellenőrizze, hogy az adott kampány megfelel-e a tisztességes kereskedelmi gyakorlat előírásainak.