Vállalkozás hvg.hu 2016. december. 01. 08:43

Gyűjtés indult a bedőlt CBA-partner dolgozóinak

Gyűjtést szerveztek a CBA volt partnere, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak, akiknek szeptember óta tartozik a cég – közölte a Magyar Nemzet.

Egyre reménytelenebb helyzetben vannak, ezért szerveztek gyűjtést a Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak – mondta a Magyar Nemzetnek Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkára. Játékokat próbálnak eljuttatni a dolgozók gyerekeinek.

A Palóc Nagyker szeptember óta tartozik a dolgozók bérével, közel 1300 embernek nem utaltak fizetést azóta – idézte fel a lap. A salgótarjáni cég, amellyel a CBA még ősz elején szüntette meg a franchise partnerséget, több száz hitelezőnek tartozik, az elmaradások együttesen meghaladhatják az ötmilliárd forintot.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a cég megtart 20 boltot, a vezetőség Demeter László szakszervezeti titkár szerint már meg is szervezte a munkaerőt. A jelenleg is működő 20-30 üzletből lassan minden termék elfogy, ami nem meglepő, mert szinte mindenre 40 százalékos kedvezményt adnak, talán alkoholból lehet még valamennyi felesleg.

Demeter László szerint az 1300 dolgozó több mint fele elhelyezkedett már máshol, sokan a napokban kapják meg első fizetésüket, ami a legtöbbjüknél a számlák rendezésére megy el, de sokaknál ez is kevés.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.