Októbertől már akár bruttó 221 ezer forintot is megkereshetnek a McDonald's dolgozói, a vállalat szerint azonban a fiatalok másért szeretnek ott dolgozni.
A McDonald'snál úgy gondolják, hogy a munkáltató által kínált lehetőségek és a jó hangulatú csapat az, ami miatt szeretnek náluk dolgozni a fiatalok.
Októbertől már akár bruttó 221 ezer forintot is megkereshetnek a cégnél dolgozók az idei második, két számjegyű béremelés után. A bérfejlesztésnek köszönhetően egy teljes munkaidőben foglalkoztatott új belépő munkatárs kezdő bérként akár havi bruttó 191 ezer forintot is megkereshet, ami két hónap elteltével elérheti a 206 ezer forintot is.
Átlagosan fél év munkatapasztalattal már megnyílik az oktatói pozíció, ahol 221 ezer forintos fizetést is kaphat a munkavállaló – írja a napi.hu. A béremelésből a diákok sem maradnak ki, az új belépők nappal 900, éjszakai műszakban pedig akár 1170 forintos órabérre számíthatnak.
Magyar példát állíthat az egész világ elé a McDonald's
A világon elsőként a magyarországi MasterGood csoport baktalórántházi broilertelepe nyerte el a McDonald's csirkehús-beszállítói között a fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott mintagazdaság minősítést - jelentette be Horváth Ágnes, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója.