Vállalkozás hvg.hu 2016. november. 22. 10:12

Nagy dobásra készülnek a budapesti airbnb-zők

Hamarosan szövetséget hoznak létre a budapesti rövid távú lakáskiadók – írta a Magyar Nemzet.

Társaikkal valamilyen társulási formát hoznak létre, valószínűleg egy szövetséget, aminek a segítségével tájékoztatják az embereket a rövid távú lakáskiadás szabályos működéséről – mondta a Magyar Nemzetnek Rege Mihály, az Airbnb-n kínált lakások kiadásával, kezelésével és üzemeltetésével is foglalkozó U&B Management tulajdonosa és ügyvezetője.

Szerinte semmilyen objektív érv nincs, amely indokolná a rövid távú lakáskiadás korlátozását. Elismerte viszont, hogy léteznek gondok, mint például a túl sok vendég elszállásolása egy lakásban, ezek a helyek kontrollmentes hostelként üzemelnek. De Rege Mihály szerint ezek a problémák a meglévő szabályok nem megfelelő betartásából származnak.

A sokak által kifogásolt legénybúcsús angolok hangoskodásáról nem az Airbnb-n hirdető tulajdonosok tehetnek, ők ugyanis elsősorban a burjánzó hostelek vendégei, és a probléma kezelésére a szabályok betartása mellett az utcákon nagyobb rendőri jelenlét jelenthet megoldást – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy javaslatuk szerint az Airbnb-n, a Booking.com-on és a hasonló oldalakon csak akkor lehessen egy lakást meghirdetni, ha a megfelelő engedélyszámot is csatolják hozzá. Ez a U&B Management vezetője szerint hatásos módszer lenne arra, hogy illegálisan ne lehessen kiadni a szobákat.