Vállalkozás hvg.hu 2016. június. 30. 14:30

Kiállítási tárgy lett az Ikea húsgolyóból

Megnyílt a svéd cég múzeuma Almhultban.

Az Ikea első svédországi áruházának helyén ma megnyílt a cég múzeuma. A kiállítás bemutatja a cég történetét a kezdetektől fogva, historikus ízelítőt ad a főbb termékekből, és természetesen helyet kapott benne a híres svéd húsgolyó is.

Az Ikeát Ingvar Kamprad alapította 17 éves korában, az első üzlet 1958-ban nyílt meg, a cég ma 25 országban van jelen, éves árbevétele 21,5 milliárd euró, Kamprad pedig a világ egyik leggazdagabb embere lett.

Egy 2011-ben megjelent tényfeltáró könyvből kiderült az is, hogy Kamprad az Ikea alapításának évében olyan aktívan toborzott tagokat a fasiszta nézeteket valló Svéd Szocialista Unióba, hogy a titkosszolgálatok aktát is nyitottak róla. Később Kamprad „fiatalkori hülyeségnek”, és „élete legnagyobb hibájának” nevezte a történteket – emlékeztet a BBC.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.