2016. június. 17. 11:33 HVG Utolsó frissítés: 2016. június. 17. 12:24 Vállalkozás

Fideszes adatrögzítők: Szadai és Sztilkovics

Adatrögzítéssel foglalkozó céget vezet Szadai Károly, aki Kövér László mellett dolgozott személyi titkárként, amikor a mai házelnök titkosszolgálati miniszter volt.

Redinner Kft. néven céget indított az egyik Fidesz-alapító, Sztilkovics Szávó és a Média Műhely Kft., amely Szadai Károly családi cége a feleségén keresztül. A 3 millió forint törzstőkéjű vállalkozást Szadai vezeti, aki személyi titkár volt Kövér László mellett, amikor a mai házelnök az első Orbán-kormány idején a polgári titkosszolgálatokat felügyelte. Aztán átkerült a médiába: 2000-től például a Magyar Rádió közalapítványt vezette, majd 2010-ben a közmédia közös felügyelőbizottsága élére került.

Sztilkovics – akit a Fidesz név kitalálójaként tartanak számon – a Mahart-Szabadkikötő Zrt. vezetője.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.